Jancsó Béla (orvosi szakíró)

Kezdivásárhelyi Jancsó Béla (Marosújvár, 1903. július 25. – Kolozsvár, 1967. július 28.) közíró, kritikus, orvosi szakíró, Jancsó Elemér bátyja.

kezdivásárhelyi Jancsó Béla
Született	1903. július 25. Marosújvár
Elhunyt	1967. július 28. (64 évesen) Kolozsvár
Állampolgársága	román magyar
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	közíró, kritikus, orvosi szakíró
Halál oka	közúti baleset
Sírhelye	Házsongárdi temető
Sablon • Wikidata • Segítség

Édesanyjával közös sírja a Házsongárdi temetőben

Életútja

Az ősrégi székely nemesi kezdivásárhelyi Jancsó családnak a sarja; ősük Jancsó János kézdivásárhelyi lovas nemes 1613. július 13-án Báthory Gábortól címeres nemeslevelet szerzett. Apja kezdivásárhelyi Jancsó Ödön (1875–1936) erdélyi magyar orvos, főorvos, belgyógyász, sebész, anyja Zsakó Sarolta.

A kolozsvári Református kollégiumban érettségizett 1921-ben. Budapesten, Kolozsvárt és Szegeden végezte egyetemi tanulmányait, majd orvosi pályára lépett, fogorvosi gyakorlata és orvostörténeti kutatásai mellett azonban diákkorától kezdve íróként is dolgozott. 1933-ban készített doktori tézisei az 1742–43. évi erdélyi pestisjárvány adatait dolgozzák fel. 1940 és 1944 között egyetemi tanársegéd volt, s hűen megőrizte mesterének, Valeriu Bologa professzornak a kolozsvári Orvostani Intézetbeli gyűjteményeit. A hadifogságban testi-lelki orvosa volt fogolytársainak, hazatérése után egy darabig a Bolyai Tudományegyetem könyvtárosa volt Bartalis János mellett. Közlekedési baleset áldozata lett.

Irodalmi munkássága

A Gyulai Pál Önképzőkör elnökeként szerkesztette a kollégisták Remény c. lapját, ennek 1921. február 1-jei számában szembeszállt a konzervatív egyházi vezetőkkel, s néptestvériséget hirdetett a nemzeti elfogultságokkal szemben. Berzsenyi-tanulmányának helyet adott Budapesten a Nyugat (1926). Írásait a Vasárnap, Ellenzék, Újság, Vasárnapi Újság, Brassói Lapok, Erdélyi Helikon, Erdélyi Fiatalok, Pásztortűz, Erdélyi Szemle, Keleti Újság, Ifjú Erdély, majd a Művelődés közölte. Tagja volt a Tizenegyek írói csoportjának, maga is szerzőként szerepel ezen csoport 1923-ban megjelent, úttörő jelentőségű antológiájában, a Tizenegyek antológiájában a művészet lélektani és társadalmi jelentőségét fejtegető tanulmánya mellett az expresszionizmust bemutató, Baudelaire, Romain Rolland írói arcképét megrajzoló és egy Petőfiről szóló esszével is. „Székely szívtől a világ szívéig: ez a mi utunk” – ezzel a mottóval jelzi sajátos erdélyiségének nemzetközi humánumát és európaiságát.

Tanulmányt írt az elfelejtett Kölcseyről, Kemény Zsigmondról, Vajda Jánosról, kritikusként a figyelem központjába emeli Nyirő József, Tamási Áron, Kacsó Sándor, Tompa László, Sipos Domokos eredeti színekkel és mélységekkel jelentkező írásait. Makkai Sándor oldalán harcol Adyért, felfigyel Olosz Lajos költészetének plasztikus voltára. A korabeli romániai magyar kritikában etikai igényességével, szigorúságával is kitűnik: elég Áprily Lajos távozásakor írott cikkére (Áprily elmegy. Brassói Lapok, 1929. szeptember 1.) és a Jancsó Elemér 1935-ös Nyugatbeli tanulmánya körül támadt vitában elfoglalt álláspontjára (Erdélyi Fiatalok, 1935/2) hivatkozni, ahol a szülőföldhöz való hűséget, ill. a sajátos és korszerű kiegyensúlyozást kéri számon.

Életrajzírója, Mikó Imre így jellemzi: „...a romániai magyar irodalom indulását és a nemzedéki őrségváltást a húszas-harmincas évek fordulóján Jancsó Béla írásainak ismerete nélkül megérteni nem lehet.”

Az irodalomtól közügyi szerepet, népszolgálatot vár, de a népi öntudat legfőbb műhelyének a népnevelést tekinti. Gyakorlati megvalósításokra törekszik, hivatást lát abban, hogy a kolozsvári Székely Társaság főiskolás szakosztályát vezesse, főmunkatársként bekapcsolódjék az Erdélyi Fiatalok szerkesztésébe és falumunkájába, vagy hogy a Kacsó Sándor-féle ÁGISZ szövetkezet kiadásában megjelenő Hasznos Könyvtár szervezéséből kivegye részét. Az ifjúsági élet erjesztője, falumonográfiákat sürget, magyarul népszerűsíti a Gusti-féle falumunka rendszerét, s túl elvi különbségeken örömmel üdvözli az első kolozsvári magyar nyelvű munkás szavalókórust.

Eszmei alakulására Szabó Dezső volt hatással: a konzervatív erőkkel szemben a népi erők szellemi vezérét látta benne, s ha szélsőségeiben nem is, népmentő faluszemléletben és „harmadikutas” politikai magatartásban azzal a reménnyel követte, hogy a romániai magyarságot önerejének alkotó kifejtésére s mind a románsággal, mind a szászokkal közös társadalmi haladásra bírja. Ilyen szempontból élt fenntartással a Vásárhelyi Találkozóval szemben (1937), nem bízván abban, hogy ott a Hitel „jobb” és a Korunk „bal” oldala mint közvetlen barátai, Tamási Áron és Kacsó Sándor hirdették közös népi feladatokra volna egybekapcsolható. Filozófiai felfogásában inkább az ösztönösre hivatkozott, mint a tudatosra, nem véletlenül szélesítve érdeklődési körét a festészet, színjátszás, zene esztétikuma felé.

Orvosi-egészségügyi munkái: Egészségügyi tanácsadó az erdélyi magyar nép számára (a Kiáltó Szó Könyvei 2. szám, Kolozsvár, 1934); A szoptató anya és gyermeke (Kacsó Lászlóval, Hasznos Könyvtár, Brassó 1935); Harc az ember legapróbb, de legveszedelmesebb ellenségei ellen (Hasznos Könyvtár, Brassó 1936).

Irodalmi és művészeti tárgyú írásait halála után Mikó Imre adta ki Irodalom és közélet címmel (1973).

Főbb művei

• Egészségügyi tanácsadó az erdélyi magyar nép számára (a Kiáltó Szó Könyvei 2. szám, Kv. 1934)
• A szoptató anya és gyermeke (Kacsó Lászlóval, Hasznos Könyvtár, Brassó 1935)
• Harc az ember legapróbb, de legveszedelmesebb ellenségei ellen (Hasznos Könyvtár, Brassó, 1936)
• Irodalom és közélet. Cikkek, esszék, tanulmányok; bev. Mikó Imre; Kriterion, Bukarest, 1973 (Romániai magyar írók)
• Jancsó Béla levelezése; szerk. Cseke Péter; Kriterion, Kolozsvár, 2015–
  • 1. 1914–1930; 2015
  • 2. 1931–1934; 2016
  • 3. 1935–1940; 2019

Források

• Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés II. (G–Ke). Főszerk. Balogh Edgár. Bukarest: Kriterion. 1991. ISBN 973-26-0212-0  

További információk

• Mikó Imre: Jancsó Béla idézése. Utunk, 1972/9
• Mikó Imre: Jancsó Béla irodalmi hagyatéka. Jancsó Béla: Irodalom és közélet c. cikkgyűjteményének bevezető tanulmánya. 1973. 5–28.
• Izsák József: Mint az égő fáklya... Jancsó Béla ébresztése. Igaz Szó, 1974/5.
• Szilágyi Júlia: A helyszín hatalma. Korunk, 1975/1–2.
• Hlev. Tamási Áron – Jancsó Bélához. I. 44–46
• Buday György – Jancsó Béláhozhoz. I. 309–10, 346–48.
• Jancsó Béla – Kacsó Sándorhoz. II. 111–13, 193–94.
• Morvay Zoltán: Jancsó Béla élete és munkássága. 1968 (kézirat, államvizsga-dolgozat)