Kőhalomszék

Kőhalomszék (másként Kőhalom szék, Kőhalom-szék vagy Kosd szék, németül Stuhl Reps, erdélyi szász nyelven Stuhl Räppes) különleges közigazgatási egység volt a Magyar Királyságban, Erdélyben: az erdélyi szász székek egyike volt a 14. századtól 1876-ig. Területe 619 km², a terület lakóinak száma 1891-ben 21.387 fő, székhelye Kőhalom volt.

Fekvése

Kőhalomszék térképe

Erdély délkeleti részén, északról Udvarhelyszék, keletről Felső-Fehér vármegye, délről Fogaras vidék, nyugatról Nagysinkszék, Felső-Fehér vármegye és Segesvárszék határolta.

Története

Kőhalomszék címere

A reformáció előtt a kosdi káptalansághoz tartozott.

Nevét 1512-ben említette először oklevél a kőhalomszéki falusi elöljárókkal kapcsolatban: "Symone Gereb in Ugra Nicolao similiter Gereb et Luca Zygyartho in Thykus, Petro Biro in dicta Kyralhalma et altero Petro Thorda in eadem Kyralhalma" (TT 1891. 629. Mayláth).

Kőhalomszék feltehetően a Károly Róbert király ellen föllázadt és 1324-ben Kőhalom várában megostromlott Henning szász ispánnal kapcsolatban említett királyi vár körül szerveződött, Kőhalom meg nem nevezett időben a szászoké lett, akik úgynevezett mentsvárként használták, vagyis Kőhalom város minden lakosának lakhelye volt a várban veszély esetén. A várat 1691-1699 között korszerűsítették, 1704-1708 között a kurucoké volt, később pusztulni kezdett, a 19. századra pedig már csak rom maradt.

Kőhalom, az egykori Kőhalomszék központja

Kőhalom szász népe a reformáció után lutheránus lett, ez időtől az Árpád-kori eredetű, 15-17. századi erődített templomok birtokosa is.

1786-1790 táján II. József alatt Fogaras vármegyébe osztották, a király halála után azonban önállóságát visszanyerte.

1787-ben lélekszáma 17.256 fő volt, 3773 házzal, 4119 családdal.

1850-1854 között a Bach-korszakban a Nagyszebeni Katonai Kerület kőhalmi körzetének garati, kacai, kőhalmi, ugrai és zsiberki alkörzetébe került, 1854-1860 között pedig a brassói kerületbe osztották. Az önkényuralom bukásával visszanyert önállóságát ezután 1876-ig, a vármegyerendezésig megtartotta. Az 1876. évi XXXIII. törvénycikk alapján az újonnan alakított Nagy-Küküllő vármegye kebelezte be.

1870-ben 21.387 lakosa volt, melyből 10.620 (49,7%) evangélikus, 7.307 (34,2%) ortodox, 2.044 (9,6%) görög katolikus, 1.003 (4,7%) református, 337 (1,6%) római katolikus és 76 egyéb (főleg unitárius) vallású volt. 50% német, 43,5% román és 6,5% magyar nemzetiségű.

Települései

Kőhalomszékhez 19 helység tartozott. (Zárójelben a német név szerepel.)

• Felmér (Felmern)
• Garat avagy Garád (Stein), Styéna
• Halmágy (Halwegwn), Hélmázá
• Homoród (Homrod)
• Homoróddaróc avagy Daróc (Draß)
• Kaca (Katzendorf)
• Kóbor (Kivern), Kubura
• Kőhalom (Reps) város, külterülete Turzon (Freithum) (lásd alább), 1850: 4 ház 5 családjában 27 fő]), lélekszáma mezővárosként 1787: 403 ház 540 családjában 2015 fő, 1850: 588 ház 723 családjában 2624 fő, 1870: 18 község és 1 lakott hely.
• Lemnek avagy Lebnek (Leblang), Lovnik
• Mirkvásár (Streiforth), Martyása
• Oláhtyúkos (Walachisch Tekes), Gainár
• Olthévíz avagy Turzon (Warmwasser, erdélyi szászul Warmbach), praedium
• Sona, (Schönen), Sonág
• Sövénység avagy Sövényszeg (Schweicher), Csiser
• Szászfehéregyháza avagy Fejéregyháza (Weßkirch), Gyishrics
• Szásztyukos (Deutsch Teckes), Gelinár
• Székelyzsombor avagy Sombor (Sommerburg), Simbor {Olvasva: Zsimbor}
• Ugra avagy Szászugra (Galt)
• Zsiberk (Senburg)

Források

• Tekintő. Erdélyi helynévkönyv. Adattári tallózásból összehozta Vistai András János. [Hely és év nélkül, csak a világhálón közzétéve.] 1–3. kötet.  
• Magyar katolikus lexikon
• A Pallas nagy lexikona