Kneiphof

Kneiphof (oroszul: Кнайпхоф – Knajphof, litvánul: Knypava, lengyelül: Knipawa) az egykori porosz fővárost, Königsberget (1946 óta Kalinyingrád) eredetileg alkotó három német lovagrendi alapítású város egyike, később Königsberg egyik negyede volt. Az 1327-es alapítású város Altstadt és Löbenicht városaival egyetemben 1724-es egyesítésükig számított önálló városnak, ezután 1945-ig Kneiphöfischer Kreis néven a kelet-poroszországi főváros egyik városi körzeteként maradt fenn. A város egy 10,5 hektáros, a Prégel folyó ágai által körülölelt, azonosnevű szigeten feküdt. A szigetet a város többi részével összekötő egykori hidak a königsbergi hidak problémájának révén kulturtörténeti jelentőségűnek számítottak. Az egykor sűrűn beépített sziget, mely helyet adott többek között a königsbergi dómnak illetve a königsbergi egyetem eredeti épületeinek az 1944-es brit légitámadások illetve Königsberg szovjet ostroma során szinte teljes mértékben elpusztult. A II. világháború után a Szovjetunió által annektált és Kalinyingrád névre átkeresztelt város többi részéhez hasonlóan a Kneiphof sem épült újjá, épületállományából csupán az Immanuel Kant mauzóleumának is otthont adó königsbergi dóm maradt fenn. A ma szoborparkként funkcionáló sziget területe Kalinyingrád Moszkovszkij kerületének részét képezi, hivatalos neve ma Kant-sziget (oroszul остров Иммануила Канта – osztrov Immanuila Kanta). A Szovjetunió felbomlása óta léteznek tervek a königsbergi óváros, így a Kneiphof újjáépítésre is.

Kneiphof
Kant-sziget (Kalinyingrád)
Kneiphof városa és birtokai Königsbergen belül 1626-ban (vörös árnyalatok)
Kneiphof címere
Névváltozatok	Кнайпхоф остров Иммануила Канта – osztrov Immanuila Kanta
Alapítás	1327
Megszűnés	1724
Oka	Altstadt és Löbenicht városaival Königsberg városává egyesül
Beszélt nyelvek	német
Földrajzi adatok
Terület	0.1 km²
Elhelyezkedése
Kneiphof Pozíció a Kalinyingrádi terület térképén
é. sz. 54° 42′ 23″, k. h. 20° 30′ 39″54.70638889, 20.51083333
A Wikimédia Commons tartalmaz Kneiphof témájú médiaállományokat.

Fekvése

A Kneiphof egy a Prégel folyó (németül Pregel, oroszul Прего́ля – Prególja; litvánul Prieglius) két ága által közrefogott folyami sziget, az északi Új Prégel (németül Neuer Pregel vagy samländischer Pregel, oroszul Новая Преголя – Novaja Pregolja) és a déli Öreg Prégel (németül Alter Pregel vagy natangischer Pregel, oroszul Старая Преголя – Sztaraja Pregolja) a szigettől nyugatra egyesül egy ággá és a várostól pár kilométerre nyugatra torkollik a Friss-öblöbe (németül Frisches Haff; oroszul Калининградский залив – Kalinyingradskíj zaliv; lengyelül Zalew Wiślany) és így a Balti-tengerbe. A II. világháború előtt az Öreg Prégel utolsó, a Kneiphof nyugati felét határoló rövid szakaszát Hundegatt néven ismerték.

Nevének eredete

A középkor folyamán többek közt Knipaw, Knipab és Knypabe neveken dokumentált sziget neve balti porosz eredetű, jelentése mocsaras vagy vízzel elárasztott terület. A 14. század elején a Német Lovagrend vogt-jának használatában lévő szigetet németül Vogtswerder (a német Vogt – bíró, tiszttartó, várnagy, és a Werder – folyami sziget szavakból) néven ismerték. A város alapítása előtt a lovagok ösztönözték a német Pregelmünde (magyarul „Prégel-torkolat") név használatát, a város 1327-es alapítólevele ennek ellénére a sziget régi porosz nevét használja. Egy 1383-ból illetve egy 15. századi városi pecsét a latin nova civitas, azaz „új város" néven említi a települést, de ez a megjelölés nem tűnik fel más korabeli dokumentumokban.

Történelme

Alapítás

A Balti-tenger partján fekvő, a Visztula és a Nyeman (litvánul Nemunas, lengyelül Niemen, németül Memel) folyók által határolt történeti vagy Ó-Poroszország néven számontartott területet egészen a 13. századig a balti nyelvcsaládhoz tartozó lett, litván, illetve a mára már kihalt porosz őslakosság lakta. A hagyományosan marha- és lótenyésztéssel, szórványosan földműveléssel foglalkozó pogány, számos törzsre tagozódó poroszok a 9. században a Prégel folyó torkolatvidékén, a későbbi Kneiphof szigettől északra alapítottak egy Twangtse nevű erődöt, melyhez egy falu és egy a vikingek és a lübecki kereskedők által frekventált kikötőhely tartozott. A poroszok a X. századtól megélénkülő folyamatos támadásaival komoly gondokat kezdett okozni a szomszédos déli területek lengyel uralkodóinak: A porosz törzsek elfoglalták Mazóviát, és egészen a mai Varsó területéig nyomultak. A mazóviai fejedelem képtelen volt egyedül megvédeni országát a porosz törzsekkel szemben, ezért 1225-ben a fejedelemségbe hívta a Német Lovagrendet. Ez a lovagrend egyike volt a szentföldi keresztes háborúk nyomán létrejött három nagy lovagrendnek, 1199-ben alapították Akkóban. A Lovagrend korábban az erdélyi Barcaságban megpróbált magának államot alapítani, de II. András magyar király 1225-ben kiűzte őket onnan. A lengyel uralkodónak tett szolgálataikért cserébe – amelyhez hozzátartozott a pogány poroszok megtérítése is – a lovagok viszont megkapták a Visztulától keletre eső ún. kulmi területet (németül Kulmerland, lengyelül Ziemia chełmińska) és más, korábban a poroszok által birtokolt területeket, mely a későbbi lovagrendi állam magját képezte. A lovagrend akkori nagymestere, Salzai Hermann, (németül Hermann von Salza) megszerezte a császárság és a pápaság támogatását, mivel nagy szerepet játszott a két hatalom kibékítésében. Az ötven éven keresztül folytatott háborúk és térítések eredményeként a lovagok végül 1230-ban megalapították saját lovagrendi államukat (németül Deutschordensstaat) Marienburg (Malbork) székhellyel. A Német Lovagrend már palesztínai alapításában is nagy szerepet játszó brémai és lübecki kereskedők a lovagrend egykori szentföldi és később balti-tengeri „fuvarozóiként” fontos befolyásra tettek szert az új lovagrendi állam kiépítésében. A Balti-tenger keleti felének sok esetben a rend áltál birtokolt számos települése lübecki jog (németül Lübisches Recht) szerint nyert városi rangot (pl. Stettin, Danzig, Elbing vagy Memel); ezen új városok „anyavárosának” kereskedelmi szempontból is Lübeck számított. 1242-ben már írásba volt foglalva az a szerződés, melyben a Lovagrend akkori poroszországi tartomány mestere (Landmeister von Preußen), Heinrich von Wida a Szambiai-félsziget területének egyharmadát és a Prégel torkolatában városalapítási jogot ígér Lübeck városának. A Lovagrend nagymestere, Heinrich von Hohenlohe azonban nem volt hajlandó beleegyezni a landmeister által kötendő szerződés aláírásába és a stratégia fontosságú területek elvesztésébe, ezért 1244-ben elállt a megkötésétől. Ennek eredményeképpen maga a Lovagrend kezdte meg a torkolatvidék kezdetleges településeinek városokká szervezését: 1255-re Castrum de Coningsberga néven felépült Königsberg lovagrendi vára, amely körül a lovagok a szabadabb lübecki helyett a kevesebb önállóságot biztosító kulmi jog (németül Kulmer Recht) szerint három várost alapítottak: 1286-ban Altstadt, 1299-ben Löbenicht, és utolsóként, 1327-ben Kneiphof városát.

Vallási és szellemi központ

A Kneiphof szigetét körülölelő Prégel-ágak felett épített déli Grüne Brücke és északi Krämer Brücke között hamar kialakult a város kereskedelmi magja, a Kneiphöfische Langgasse, Kneiphof észak-déli irányú „hosszú utcája”, amely a városrész II. világháborús pusztulásáig Königsberg egyik legfőbb kereskedelmi utcájának számított. A szigettől északra fekvő független Altstadt városában a Szambiai hercegpüspökség (németül Fürstbistum Samland) számára már 1297 és 1302 között épült egy szerény méretű katolikus katedrális. Egy impozánsabb templom építésének szüksége miatt a Német Lovagrend nagymestere, Werner von Orseln 1327-ben Johann Clare hercegpüspök rendelkezésére bocsájtotta a Kneiphof sziget keleti felét. Az építkezés megkezdése előtt a mocsaras területet tölgyfacölöpök ezreivel kellett beépíthetővé tenni. A korábbi altstadti katedrálist elbontották, építőelemei az új templom építéséhez lettek felhasználva. 1330-ban végül megindult egy vastag falú, védelmi rendszerrel kiegészített erődtemplom építése amit azonban a saját várának, az Altstadt felett trónoló königsbergi vár közelsége miatt a Német Lovagrend nem nézett jó szemmel. Az emiatt az építkezés beszüntetésére kényszerített hercegpüspök 1333. szeptember 13-án egy szerződés aláírására is kényszerült, melyben garantálta Lotár braunschweigi hercegnek, a lovagrend nagymesterének, hogy az építendő templom nem fog ellátni semminemű védelmi és hadászati funkciót. A dóm építésével egy időben kezdődött meg a hamar nagy jelentőségre szert tevő Dómiskola (németül Domschule) építése is a sziget északi felén.

A tizenhárom éves háború alatt

Az 1410-es vesztes grünwaldi csata és az 1411-es, a Lengyelországgal folytatott Nagy háborút lezáró első thorni béke megkötése után a Német Lovagrendi állam gazdasága katasztrofális helyzetbe került, a háborúban megsemmisült szinte a teljes haderő, a bevételek csökkentek, az adóterhek növekedtek, a Lengyelországnak fizetendő jóvátétel pedig a pénzügyi csőd szélére sodorta az államapparátust. Az utóbbit elkerülendő, a rend folyamatosan növelte a porosz világi rendek és a Hanzavárosok által fizetendő adók mértékét, viszont továbbra sem engedélyezte beleszólásukat az államügyekbe. 1411 után az egyre elégedetlenebb rendek, a livóniai papság és számos poroszországi kereskedő- és Hanzaváros, az élükön Danzig városával megkötötték a Gyíkok ligáját (németül Eidechsenbund), majd a poroszországi városok a Porosz Szövetséget (1440), s katonai támogatást kértek Lengyelországtól, hogy megszabaduljanak a lovagrend uralmától. Az 1440-ben alapított szövetség alapítótagjai közt szereplő, a Königsberget alkotó mindhárom város, Altstadt, Kneiphof és Löbenicht magisztrátusai IV. Kázmér lengyel király támogatásával 1454-ben fellázadtak a Rend ellen. A königsbergieket vezető altstadti polgármester, Andreas Brunau célja az volt, hogy danzigi mintára Königsberg is szabad városi rangot kapjon és hogy megszerezze a Szambia feletti uralmat. A város kézműves- és kereskedőrétegének nyomására azonban Altstadt és Löbenicht városai már 1455-re kénytelenek voltak visszaállni a Rend oldalára, aminek eredményeként a königsbergi felkelők visszahúzódtak a továbbra is Porosz Szövetség oldalán harcoló Kneiphof szigetére. A Lovegrend nagymestere, Heinrich Reuß von Plauen sikertelen támadásokat intézett Kneiphof ellen, ám az város felmentésére érkező danzigi hajók támadásait sikerült visszavernie, a már éhező Kneiphofot azonban az I. Keresztély dán király által küldött hajók megérkezte után, július közepére tudta csak véglegesen elfoglalni. A Rend iránt továbbra is bizalmatlan Kneiphof városi jogait a nagymester 1455-ben megerősítette, melynek eredményeképp a háború 1466-ban történő befejeztéig a város a Rend oldalán maradt.

II. világháború és a szovjet időszak

Königsberg az 1944-es légitámadás után (balra a Kneiphof)

A Königsberget 1944. augusztus 26-áról 27-ére, illetve 29-éről 30-ára virradó éjszaka alatt ért brit légitámadások során a történelmi belváros többi részéhez hasonlóan a Kneiphof teljes egésze is kiégett. Ugyan a sziget maga nem minősült stratégiai célpontnak, a sűrűn beépített Kneiphofot ért bombázás és tűzvihar következtében a sziget szinte minden épülete lángba borult. Egy túlélő beszámolója szerint a város náci vezetése megtiltotta a Kneiphof oltását, így a sziget lakosságának csaknem egésze odaveszett, épületállománya jórészt elpusztult. A légitámadás következtében teljesen leégett az egykori egyetem, a Kneiphofi Városháza és a Dóm; a dómban található Wallenrodt könyvtár, illetve a legtöbb nagymesteri és hercegi síremlék is részben vagy egészben elpusztult.

A königsbergi dóm a bombázások ellenére is állva maradt falait a königsbergi csatában a várost 1945 április 9-éig erős tüzérséggel bevevő, majd szisztematikus gyújtogatásba kezdő szovjet csapatok tovább pusztították. A hadműveletek befejeztére a városközpont 90% elpusztult és sok más német városhoz hasonlóan kiterjedt rommezővé vált, a lakosság nagy része vagy meghalt vagy elmenekült, csupán egy kisebb hányada maradt a városban. A megmaradt német lakosságot 1947 és 1951 között szovjetunióbeli munkatáborokba vagy az NDK területére telepítették ki.

A háborúban szinte teljesen elpusztult Königsberg a világháború végével Kelet-Poroszország északi részével együtt a Szovjetunió fennhatósága alá került. Az 1946-ban Kalinyingrádra átnevezett városból a szovjet vezetés szocialista mintavárost kívánt létesíteni, melyben nem volt helye semmi a város német illetve királyi múltjára utaló emléknek, melyekben „a porosz militarizmus és fasizmus szimbólumait” látták. A város újjáépítése ezért fel sem merült, ehelyett a Kneiphof épületállományát téglává bontották és uszályokra pakolva Leningrád újjáépítéséhez szállították el. Az építőanyag-lelőhellyé degradálódott sziget épületállományából egyedül a dóm maradt meg, melynek kiégett romjait átadták az enyészetnek, míg az azt körülölelő egykori óváros romjait nyomtalanul eltüntették.

A város szovjet újjáépítése során a Kalinyingrádot észak-déli irányban átszelő, 4-6 sávos Lenin sugárút (oroszul Ленинский проспект – Leninszkij proszpekt) kialakításának részeként a sziget felett egy 550 méter hosszú betonfelüljáró épült, amely a mai napig meghatározza a terület képét. A ma parkosított sziget 1984-óta egy szoborparknak ad otthont.

Részei

A Königsberget alkotó három, adminisztratív, egyházi, igazságszolgáltatási és oktatási szempontból önálló, saját városházával (lásd: Königsbergi városházák) és piaccal rendelkező város egyikeként Kneiphof az 1724-ben I. Frigyes Vilmos porosz király kezdeményezte közigazgatási reformig megtartotta önállóságukat. A tulajdonképpeni, a Prégel szigetét elfoglaló város a középkor folyamán kiterjesztette hatalmát a folyó déli partja mentél található néhány területre, falura és uradalomra, melyeket vagy önálló önkormányzattal rendelkező ún. freiheitként (német Freiheit, "[a hűbérúrtól] szabad terület" jelentésben), vagy alacsonyabb jogállású negyedekként (német Stadtteil), illetve uradalmakként szervezett meg:

• Vorstadt (freiheit) – 1329 óta Kneiphöfische Vorstadt (magyarul „kneiphofi előváros") néven Kneiphofhoz tartozó előváros, később freiheit.
• Haberberg (városrész) – Unterhaberberg és Oberhaberberg lovagrendi alapítású falvak, 1522-től Haberberg néven Kneiphof városrésze
• Alter Garten (falu) – (magyarul „öreg kert") főleg földművelésből élő lovagrendi alapítású falu, 1522-től Haberberg és így Kneiphof része
• Nasser Garten (falu) – (magyarul „nedves kert") a Prégel által rendszeresen elöntött, főleg földművelésből élő lovagrendi alapítású falu, 1522-től Haberberg és így Kneiphof része

1724 után a Königsberggé egyesített Kneiphof, Altstadt és Löbenicht Poroszország egyik körzeti jogú városa (Stadtkreis), bár a város nevét adó königsbergi kastély és a hozzátartozó városrészek még egy további, 1808-as reformig megmaradtak önállónak. 1808 után az egykori városok kerületekké (németül Kreis), a freiheitjaik és egyéb területeik pedig azok városrészeivé (németül Stadtteil) szerveződtek.

Hídjai

A szigetet a königsbergi hidak problémája révén kultúrtörténeti szempontból is jelentős hidak kötötték össze a szárazfölddel:

• Krämerbrücke („Szatócs-híd") – a sziget északnyugati fele és Alstadt között. Az 1286-ban épült és a II. világháborúban elpusztult híd helyén ma a szigetet átszelő Lenin-sugárút 27 méter széles beton felüljárója áll.
• Schmiedebrücke („Kovács-híd") – a sziget északkeleti fele és Alstadt között. Az 1330-ban épült hidat 1945-ös pusztulása után nem állították helyre, ma csak a hídfők alapzatai láthatóak.
• Honigbrücke („Méz-híd") vagy Dombrücke („Dóm-híd") – a sziget keleti fele és a Lomse városrész között. Az 1542-ben épült híd egyedüliként vészelte át a II. világháborút. Ma Méz-híd néven (oroszul Медовый мост – Mjedovij moszt) gyalogos híd.
• Köttelbrücke („Segéd-híd") – a sziget délkeleti fele és a Vorstadt között. Az 1377-ben épült hidat 1945 után nem állították helyre.
• Grüne Brücke („Zöld-híd") – a sziget délnyugati fele és a Vorstadt között. Az 1322-ben épült és a háborúban elpusztult híd helyén ma a szigetet átszelő Lenin-sugárút 27 méter széles beton felüljárója áll.

• 
  A königsbergi Prégel-hidak sematikus ábrázolása
• 
  Krämerbrücke
• 
  Schmiedebrücke
• 
  A Honigbrücke ma
• 
  Köttelbrücke
• 
  Grüne Brücke
• 
  A königsbergi hidak problémája
• 
  A Kneiphof hídja ma

Funkciói

Szellemi központ

A reformációval a dómban és közvetlen környezetében alakult ki Königsberg két fő szellemi intézménye: 1544-ben a székesegyház északi tőszomszédságában nyitotta meg kapuit az Albert herceg által alapított Albertina egyetem; a dóm déli tornyában pedig 1650-ben került elhelyezésre Martin von Wallenrodt kancellár 2000 kötetes könyvgyűjteménye. A Wallenrodt-könyvtár (németül Wallenrodtsche Bibliothek) gazdagon díszített helyiségeit 1673-ban nyitották meg a nagyközönség előtt. A székesegyház, az egyetem és egy regionális jelentőségű könyvtár otthonaként Kneiphof városa a Königsberget alkotó települések közül egyértelműen a vallási és oktatási központ szerepét töltötte be, míg a szemben fekvő, a vár körül kialakult és az államigazgatás szerveinek otthont adó Altstadt a város hatalmi központjaként szolgált.

A sziget épületállományának II. világháborúban történt elpusztulása után a szovjet időkben a terület beépítetlen maradt, a dóm kiégett romjait átadták az enyészetnek. Az elhordott épületek helyén később egy park, a 70-es években egy szoborpark került kialakításra. A kulturális élet csak a dóm a 90-es években történt újjáépítése és koncertteremként való használatbavétele után tért vissza, ha más formában is, a szigetre.

Kikötő

A régi kikötő a Hundegatt mentén. Balra a Lastadie raktárnegyede, jobbra a Kneiphof, háttérben a kastély

A sziget fekvésének köszönhetően korán megteremtette a kapcsolatot a belvízi hajózás és a tengeri szállítás között, így a Kneiphof nyugati részén, a Hundegatt mentén alakult ki a város első tengeri kereskedelmet is folytató kikötője. Ez, az ún. belvárosi kikötő (németül Innenstädtischer Hafen) már a középkor folyamán regionális jelentőségre tett szert, a Német Lovagrend innen bonyolította a borostyánnal, rézzel, viasszal prémekkel, hallal, gabonával és fával való kereskedelmet. Kneiphof 1340-es csatlakozása a Hanza-szövetséghez tovább fokozta a kereskedelmi fellendülést. 1682-től a kneiphofi városi tanács megkezdte a rakpartok kiépítését, a Hundegatt szemközti partján, a Lastadie városrészben pedig felépültek a más Hanza-városokra is jellemző többemeletes favázas raktárépületek. Az élénk vízi és közúti forgalmat bonyolító kikötő az 1924-re a Kneiphoftól nyugatra fekvő Contienen városrészben kialakított nagyszabású ipari és kereskedelmi kikötő kialakításával vesztette el jelentőségét. A II. világháborút és a szovjet rombolásokat csak a rakpartok alapzatai vészelték át.

Piacok

A sziget északi partján, a Krämerbrücke és Schmiedebrücke között volt található az Alsó Halpiac (németül Unterer Fischmarkt), ahol a Friss-öböl halászai és halkofái árulták a napi zsákmányt. Különlegességnek számított a piaci halkofák által fakádakban kínált füstölt angolna és a füstölt lepényhal, illetve a még élve árult édesvízi halak, például a csuka és a süllő. A halpiacot övező számos kocsmában, valamint a híres „pacalpincékben" (németül Fleckkeller) árultak a város különlegességének számító savanyú pacallevest, a Königsberger Flecket. A déli parton húzódó Junkergarten zöldségpiacként funkcionált.

Infrastruktúra

Kneiphof sűrűn beépített szigete a hidak révén is Königsberg városszövetének szívében feküdt. A város II. világháborúban történt elpusztulásáig két fő ütőér határozta meg a sziget közúti szerkezetét:

• Kneiphöfische Langgasse („kneiphofi hosszú utca") – a Kneiphof legfőbb ütőere, a szigetet észak-déli irányban a Krämerbrücke és a Grüne Brücke közt átszelő széles út. A 19. századtól itt telepedtek meg a város és Németország nagyobb pénzintézetei (pl. a Dresdner Bank vagy a Commerzbank), itt haladt át a villamoshálozat számos vonala. A háborúban elpusztult út és a hidak helyén ma a sziget és a két Prégel-ág felett átívelő Lenin sugárút 550 méter széles, 27 méter széles beton felüljárója áll.
• Brodbänkengasse („kenyérpultok utcája") – a sziget a Kneiphöfische Langgasséból a dóm előtti Großer Domplatz felé vezető kelet–nyugati főutcája. Az utcán pultokon kenyeret árusító pékekről elnevezett utcában állt a sziget, később (1724-1927) az egyesített Königsberg közigazgatási központja, a Kneiphöfisches Rathaus. A szovjet időkben az utca összes épületét és nyomvonalát is eltüntették.

1946 után a szovjet várossá avanzsált Kalinyingrádban nagyszabású sugárutak kiépítését kezdték meg a szovjet hatóságok. Ezek egyike szeli át a mai napig is a szigetet:

• Lenin sugárút (Ленинский проспект – Leninszkij proszpekt) – a számos egykori königsbergi út nyomvonalát kisebb-nagyobb módosításokkal követő, majd 3 km hosszú, 4-6 sávos sugárút Kalinyingrád legfontosabb a várost észak/északnyugat–déli irányban átszelő ütőere. A Győzelem terétől a ledózerolt egykori belvároson át a Főpályaudvar (oroszul Калининград-Пассажирский – Kalinyingrád Passzazsirszkij) előtti Kalinyin térig (oroszul Площадь Калинина – plosagy Kalinyina, hajdani Reichsplatz) vezető sugárút egy 550 méter hosszú, 27 méter széles felüljárója az egykori Grüne Brücke – Kneiphöfische Langgasse – Krämerbrücke nyomvonalát követve vezet át a Kneiphof sziget felett.
• 
  A Kneiphof utcái egy történelmi metszeten
• 
  A Kneiphöfische Langgasse keleti házsora
• 
  A Brodbänkengasse a városházával
• 
  A Kneiphof felett átívelő Lenin sugárút két hídja, balra a königsbergi dóm
• 
  A Prégel a Kneiphof déli oldalával (jobbra), háttérben a Lenin sugárút hídja

Fontos épületei

A Kneiphof sziget főbb épületei

Königsbergi dóm

A königsbergi dóm mai képe

A Szűz Máriának és Szent Adalbertnek szentelt templom a Német Lovagrend által a poroszoktól elfoglalt területen alapított Szambiai (vagy Szamlandi) hercegpüspökség székhelyéül épült 1330 és 1360 között. A protestáns Porosz Hercegség megalapítása után a lutheránus königsbergi Albertina Egyetem egyetemi templomaként működött. A templom északi falánál áll Immanuel Kant mauzóleuma. A Königsberget 1944-ben ért brit bombatámadásban kiégett templom romjait csak a Szovjetunió felbomlása után építették újjá. Rekonstrukciója óta az épületet kiállítások és koncertek rendezésére használják, csupán oldalkápolnáiban tartanak lutheránus és ortodox istentiszteleteket.

Kant síremléke

Kant síremléke a königsbergi dóm oldalában

Kant 1804-es halála után a dóm északi felén, az Albertina egyetem oktatóinak végső nyughelyéül szolgáló „professzorok boltozata" (németül Professorengewölbe) alatt helyezték örök nyugalomra. 1804-től 1880-ig Kant sírja a boltozatból átalakított ún. Stoa Kantiana előcsarnokának keleti végében, a dóm északkeleti sarkában lett kialakítva. 1924-ben, Kant születésének 200. évfordulóján a königsbergi Művészeti Akadémia építészprofesszorára, Friedrich Lahrs tervezésében a bauhaus és a lovagrendi gótika elemeit ötvöző kenotáfium épült az egykori neogót kápolna helyére. A fémrácsokkal övezett rochlitzi porfíros gránitból készült szabad oszlopok építésével lezárhatóvá vált a síremlék. A II. világháború pusztításait átvészelő síremlék a dóm romjaival együtt nem jutott a régi Königsberg szinte valamennyi más nevezetességének sorsára, hisz a kommunista vezetés Kantot annak a Georg Wilhelm Friedrich Hegel elődjének tekintették, akinek filozófiája nagy hatással volt Karl Marx tanaira. A háború után újonnan betelepített kalinyingrádi lakosság körében kialakult a hagyomány, hogy a menyasszony és vőlegény esküvői ékszereit Kant sírjára helyezik.

Königsbergi egyetem

Az egyetem régi épülete mint városi könyvtár

Az egyetem történelmi magja a königsbergi dóm mellett, a sziget északkeleti csücskét 1945-ig elfoglaló Collegium Albertinum volt. Az alapító Albert herceg által emelt, az auditorium maximumnak, tanári lakásoknak valamint a diákbörtönnek (németül Kerzer) helyet adó szerény méretű épület már Kant rektorsága idején is szűkösnek bizonyult, a legtöbb előadást a professzorok magánlakásaiban tartották. Az egyetem új épületének 19. század közepi megépülte után a kneiphofi épületek a város könyvtárának és levéltárának adtak otthont.

Kneiphofi városháza

A kneiphofi városháza főhomlokzata

Kneiphof mint önálló város 1374 és 1724 között saját városházával (németül Kneiphöfisches Rathaus) rendelkezett. A sziget kelet-nyugati főutcájában, a Brodbänkenstraßén álló épület 1695 és 1697 között barokk stílusú átalakítást kapott pilaszterekkel, harangtoronnyal, tetőszobrokkal és az aranyozott lépcsősort díszítő pajzstartó medveszobrokkal. Kneiphof, Altstadt és Löbenicht 1724-ben Königsberggé történt egyesítésével a kneiphofi városháza lett az egyesített városi közigazgatás székhelye. 1927-ben a városvezetés a Königsberg északi részén álló, Hans Hopp által expresszionista stílusban épült Stadthausba költözött át. A funkcióját vesztett kneiphofi épületben az újonnan létrehozott Várostörténeti Múzeum (németül Stadtgeschichtliches Museum) lelt otthonra. Az épület a múzeumi gyűjteménnyel együtt az 1944-es brit légitámadások során pusztult el.

Artushof

Az Artushof

Az Artushof (magyarul Artus udvar) a térség városaiban található más Artus udvarokhoz hasonlóan Königsbergben rendezvények és társasági események megtartására használt épület volt. A közvetlenül dóm mellett álló neoreneszánsz épületet a Kereskedők Egyesülete (németül Kaufmännischer Verein) építtette 1883-ban, nagy bálterme a város társadalmi életének fontos színhelye volt. Húszéves korában itt tartotta első saját versolvasását Agnes Miegel német költőnő. Az épület a Königsberget ért 1944-es brit légitámadások teljesen megsemmisült, helyén ma parkosított zöldterület található.

Zöld kapu

A Langgasse és a Zöld kapu 1864-ben

A németül Grünes Tor vagy Langgasser Tor („Hosszú utcai kapu") néven ismert reneszánsz, tornyos városkapu a Kneiphöfische Langgasse déli végén a Grüne Brücke („Zöld-híd") kneiphofi hídfőjénél képezte a város és a sziget bejáratát. Az 1322-ben emelt kapu egy 1592-es átépítés után nyerte el díszes reneszánsz formáját. A kapu nyolcszögletű tornyának két falát óra, tetősisakját szélkakas díszítette, a boltívek fölött Kneiphof illetve Poroszország címerei kaptak helyet. Mint ahogy a város más kapujában és a kastélytoronyban, a Zöld kapu épületében is laktak városi zenészek (Königsberger Stadtmusikanten), akik minden nap 10 órakor muzsikálva vonultak végig a környék utcáin. 1851-ben a kapu utcaszintjét két méterrel ki kellett mélyíteni, hogy át lehessen szállítani alatta III. Frigyes Vilmos porosz király lovas szobrát. A 19. század közepére a kapu már túl szűknek kezdett bizonyulni az egyre növekvő forgalmi igények számára, a beépítés sűrűsége miatt nem is volt megkerülhető. Végül neves művészek és állami elöljárók tiltakozása ellenére a kaput 1864-ben lebontották.

Régi Tőzsde

A régi Tőzsde és a Zöld kapu még álló tornya

A Zöld kapu (Grünes Tor) mellett fekvő Régi Tőzsde (németül Alte Börse am Grünen Tor) a Königsberget alkotó három város, Altstad, Löbenicht és Kneiphof kereskedői alapították 1624-ben. A Zöld híd (Grüne Brücke) kneiphofi hídfőjénél a folyóparton cölöpökre emelt velencei reneszánsz stílusú épület a város büszkeségének számított. Az 1800-ban klasszicista stílusban újjáépített tőzsde pár évtized múlva szűkösnek bizonyult a Német Birodalom 1871-es egyesülése után fellendülő Königsberg kereskedelmének bonyolításához ezért 1875-ben lebontották és a folyó a Vorstadt felőli oldalán fekvő Új Tőzsde (németül Neue Börse) 1885-ben átadott impozáns neoreneszánsz épületbe költöztették funkcióit.

A Kneiphofhoz tartozott városrészek főbb épületei

Új Tőzsde

Az egykori Új Tőzsde épülete

A königsbergi Tőzsde vagy Új Tőzsde (németül Neue Börse, oroszul Здание кёнигсбергской биржи – Zdanye kjenigszbergszkoj birzsi) a Prégel folyó a Vorstadt felőli oldalán fekvő 1885-ben átadott impozáns neoreneszánsz stílusú folyóparti épületében székelt. Az egykori Königsbergi Kereskedelmi és Iparkamarának, valamint a tőzsde mellett számos bálnak és kiállításnak is otthont adó homokkő palota egyike a régi Königsberg azon kevés történelmi épületének, amelyek nem kerültek lebontásra 1946 után. A kezdetben szovjet háborús filmek kulisszájaként szolgáló romokat az 1960-as években helyezték műemléki védelem alá. A leegyszerűsített formában és kékre mázolt homlokzattal újjáépített épület a szovjet tengerészek kultúrházaként, később ifjusági centrumként szolgált. 1988-ban az épületben nyílt meg a Kalinyingrádi Regionális Szépművészeti Múzeum (oroszul Калинингра́дский областно́й музе́й изобрази́тельных иску́сств – Kalinyingradszkij oblasztnoj muzej izobrazítyelnyih iszkússzt), melynek kollekciója a kelet-poroszországi és kalinyingrádi orosz művészetet mutatja be a 17. századtól napjainkig. A 2018-ban műemlékileg helyreállított épület előtti parkosított tér neve, Birzsevoj szkver – Биржевой сквер, azaz Tőzsde tér utalás a múzeum egykori funkciójára.

Brandenburgi kapu

A Brandenburgi kapu napjainkban

A Brandenburger Tor (oroszul Бранденбургские ворота – Brandenburgszkije vorota) az Alter Garten városrész délnyugati csücskében, a Főpályaudvar közelében a Brandenburg kelet-poroszországi kisváros (ma Ушаково – Usakovo) felé vezető országúton fekvő építmény, a Königsberget egykor körülvevő városfal 8 városkapujának egyike. A kétnyílású neogótikus kapu két városfelöli oromzatát két 19. századi porosz generális képmása díszíti. Ez az egyetlen kapu amely a mai napig átjárható, a kalinyingrádi villamos is áthalad rajta.

Friedlandi kapu

A Friedlandi kapu napjainkban

A Friedländer Tor (oroszul Фридландские ворота – Fridlandszkije vorota) Haberberg városrész délkeleti csücskében, az Öreg-Prégel partján a Friedland kelet-poroszországi kisváros (ma Правдинск – Pravdinszk) felé vezető országúton fekvő építmény, a Königsberget egykor körülvevő városfal 8 városkapujának egyike. A város déli védműveinek (ravelinek és várárkok) helyén 1841-ben kialakított Déli Park (németül Südpark, oroszul парк Южный – park Juzsnij) a 2000-es évek elején elkezdett megújítása folyamán a tavakból előkerült tárgyak bemutatására 2002-ben alakult egy kis helytörténeti tárlat Friedlandi kapu Múzeum (oroszul Музей Фридландские ворота – Muzej Fridlandszkije vorota) néven. A gyűjtemény az addig a park bejáratául illetve raktárként szolgáló kapuépület tereiben került elhelyezésre. 2005-ben, a város alapításának 750-ik évfordulójának ünnepségei során nagyrészt német anyagi támogatással megújult a gazdagon díszített neogótikus kapu, a homlokzatokat díszítő két szobor (Siegfried von Feuchtwangen 13. századi teuton nagymester és a grünwaldi csatában harcoló Friedrich von Zollern regensburgi hercegérsek képmásai) is újra lett faragva. A hajdani Königsberg 19. és 20. századi kulturális és mindennapi életét bemutató kiállítás sok német turistát vonzz.

Szent család katolikus templom

Az egykori katolikus Kirche zur Heiligen Familie (oroszul Кирха Святого Семейства – Kirha Szvjatogo Szemejsztva) 1904 és 1907 között a königsbergi katolikus közösség számára Friedrich Heitmann német templomépítész tervei szerint épült háromhajós, északnémet téglagótikus stílusú csarnoktemplom, a Haberberg markáns épülete. A II. világháborút majdhogynem sértetlenül átvészelő templomot a Vörös hadsereg hadikórházának, később trágyaraktárnak használták. 1980-ban történt helyreállítása óta a kalinyingrádi Jevgenyij Szvetlanov Regionális Filharmónia (oroszul Калинингра́дская областна́я филармо́ния и́мени Е. Ф. Светла́нова – Kalinyingrádszkaja oblasztnája filarmónija ímjeni J. F. Szvetlanova), a város 1980 óta fennálló filharmóniai társulata használja koncertteremként, aminek köszönhetően egy Oroszország-szerte híresen jó akusztikájú új orgonát kapott.

Tervek Kneiphof újjáépítésére

A Szovjetunió felbomlásával a Kalinyingrádi terület Oroszország fennhatóság alatt maradt és annak Litvánia és Lengyelország által határolt, az anyaországból közvetlen szárazföldi úton meg nem közelíthető exklávéjává vált. Az addigi zárt katonai övezetnek számító terület a 90-es évektől kezdve külföldiek számára is látogathatóvá vált. A nyitás után hamar beindult az egykori Kelet-Poroszország emlékeire koncentráló, főleg Németországból érkező ún. „nosztalgia-turizmus", de a város oroszajkú lakóinak körében is elkezdett feléledni a német múlt iranti érdeklődés. Az 1990-es évek elején újjáépítésre került a II. világháborúban az alapfalakig kiégett, ám a szovjet időkben el nem bontott gótikus königsbergi dóm.

Projekt Kalinyingrád központjának újjáépítésére (2008–2010)

A königsbergi dóm újjáépülését követően születtek kezdeményezések a háborúban elpusztult városmag (és vele együtt a Kneiphof) valamilyen formában történő feltámasztására. A városvezetés által 2008-ban életre hívott kezdeményezés a Kneiphof-sziget, illetve az egykori kastély körüli, a mai Lenin sugárút – Sevcsenko utca – Zarajszkaja utca – Moszkvai sugárút – Október sugárút – Új Prégel-ág által határolt 10 hektáros terület szinte teljes részben magántőke bevonásával finanszírozott beépítését tűzte ki célul. A 2009-re tervezett nemzetközi tervpályázatot nem tartották meg, a helyi vezetés által a terület újjáépítésének ügyében 2010-re, majd 2011-re tervezett népszavazással együtt a projekteket végül pénzügyi okokra hivatkozva hivatalosan is elvetették.

Város Szíve Projekt (2012–2016)

2012-ben a Kalinyingrádi terület vezetése ismét napirendre tűzte a város történelmi központjának kérdését és életre hívta a „Város Szíve" Városépítészeti Iroda (oroszul Градостроительное бюро „Сердце города“ – Gradosztroityelnoje bjuro „Szerdce goroda") elnevezésű nonprofit szervezetet. A kalinyingrádi Alekszandr Popagyin író és kultúrtörténész által vezetett iroda két nemzetközi zsűrizésű tervpályázat kiírását szervezte meg. Az első, 2014-es, „Királyi Hegy és környéke" (oroszul „Королевская гора и её окружение" – Korolevszkaja gora i jejo okruzsenyije) a város egykori történelmi magjának beépítésére keresett és díjazott terveket, míg a 2015-ös második kiírás, „Poszt-kastély" (oroszul „Пост-замок" – Poszt-zamok) címszó alatt az egykori kastély kulturális központként való újjáépítésére várt javaslatokat. A sikeresen lezárult pályázat ellenére a projekt a gazdasági világválság, illetve az orosz–német viszony fokozatos elhidegülése miatt azonban zátonyra futott; a Városépítészeti Irodát a városvezetés 2016 végén feloszlatta.

További információk

• A Város Szíve projekt honlapja (angol és orosz nyelven)
• A Kneiphof rekonstrukcióját dokumentáló 2011-es terv (orosz nyelven)
• A Kneiphof fotóarcheológiája – a Königsberg Város Múzeuma (Музей города Кёнигсберг) a háború előtti negyedet bemutató interaktív oldala (orosz, német és angol nyelven)

Kapcsolódó szócikkek

• Königsberg
• Kalinyingrád
• Königsbergi dóm
• Königsbergi egyetem
• Immanuel Kant