Londoni Filharmonikus Zenekar
A Londoni Filharmonikus Zenekar (London Philharmonic Orchestra) népszerű rövidítéssel (LPO) Egyesült Királyság egyik élvonalbeli szimfonikus zenekara, a londoni Royal Festival Hall állandó zenekara.
| Londoni Filharmonikus Zenekar | |
 | |
 | |
| A zenekar a londoni Royal Festival Hall-ban Prokofiev: Romeó és Júlia főpróbáján 2010. február 17-én | |
| Információk | |
| Eredet | Egyesült Királyság, London |
| Alapítva | 1932 |
| Műfaj | komolyzene |
| Kiadó | Decca Records |
| A Londoni Filharmonikus Zenekar weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Londoni Filharmonikus Zenekar témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Története
szerkesztésAlapítás
szerkesztésA Londonban állandó tágokból álló szimfonikus zenekart 1932-ben alapította Sir Thomas Beecham és Sir Malcolm Sargent, részben a már korábban megalakult Londoni Szimfonikus Zenekar illetve a BBC Szimfonikus Zenekar riválisát. Az alapítók szándéka egy, az akkor már Európában és Amerikában állandó tagokkal működő szimfonikus zenekarokkal egyenlő színvonalú zenekart hozzanak létre. A megítélések szerint 1932 és a második világháború között ezt az elvárást messzemenően kielégítették. A Queen’s Hallban Sir Thomas Beecham vezényletével 1932 okt. 7-én adott bemutatkozó koncertjükön a közönség a székeken állva tapsolt, a kritikusoktól a legmagasabb elismerést kapták.[1][2] Megalakulásuktól a Queen's Hall volt rendszeres londoni koncertjeik helyszíne.
II. világháború
szerkesztésA háborús évek a zenekart súlyos válságba sodorták, London 1941-es bombázása során lerombolt Queen's Hallban a zenekari tagok jelentős része hangszereit elvesztette, ezután a BBC által sugárzott felhívás eredményeképp a zenekar számára adományozott hangszereken tudta folytatni koncertjeit.[3] Miután a BBC Szimfonikus Zenekart Bedfordba telepítették, az együttes átvállalta szerepléseiket, így 1942-től Henry Wood felkérésére léptek fel először a Royal Albert Hallba helyezett Proms koncertjein. A háború kitörésekor a zenekar magán támogatói visszavonták támogatásaikat, ennek eredményeként a zenekar tagjai saját maguk által működtetett zenekarrá szerveződtek, míg viszont a londoni zenekarok száma tovább bővült, 1945-ben és 1946-ban a legalább olyan magas színvonalú Philharmonia Zenekarral és a Royal Filharmonikus Zenekarral.
'50-es '60-as évek
szerkesztés1950-ben a BBC-től nyugdíjba került Sir Adrian Boult vette át a zenekar vezetését, s Boult irányítása alatt visszakerült eredeti színvonalára. 1957-ig volt a zenekar vezető karmestere, majd elfogadta a zenekar elnöki címét.
Az 1960-as évekre a zenekar újból elérte az eredeti nívóját, jelentős szerződésnek számított akkor a nyári Glyndebourne Festivalon való részvételük.
Henry Wood Hall
szerkesztésA londoni zenekarok egyik állandó gondja volt a megfelelő próbaterem hiánya. 1973-ban az együttes a Londoni Szimfonikus Zenekarral közösen megszerzett egy Southwark-ban lévő, már nem használt templomot, melyet a felújítás során saját próbatermévé alakított át, a Henry Wood Hall-á. A kiváló akusztikájú termet, mely mind próbateremként valamint stúdió felvételek számára is elsőrangú, 1975-ben adták át.[4]
1982-ben ünnepelték fennállásuk félévszázados évfordulóját a zenekar akkori vezető karmestere, Solti György vezényletével.
21. század
szerkesztésA Londoni Filharmonikus Zenekar a Temze déli partján álló Royal Festival Hall rezidens zenekara, mely a londoni zenei élet főbb koncertjeinek helyszíne, ahol a koncertterem megnyitása, 1951 óta lépnek fel, 1992-től rezidens zenekarként, 1995 óta megosztva ezt a szerepet a Philharmónia Zenekarral. Ezen túlmenően az együttes állandó fellépéseinek színhelye a Congress Theatre Eastbourne és a Brighton Dome, de az országon belül és külföldön is rendszeresen ad koncertet.
Lemezek
szerkesztésMegalakulásuk óta állandó szerepkörük lemezfelvételeken való részvételük az EMI, Decca Philips, CBS, RCA, Chandos és más lemeztársaságok számára.
A zenekar fennállásának első évtizedében, a ’30-as években, 300-nál is több lemezfelvételt készített. A ’60-as és ’70-es években a Lyrita lemezkiadóval - egy független kiadó, mely a kevésbé ismert angol repertoár kiadására specializálódott - közösen kiadott lemezeiknek karmestere Sir Adrian Boult volt.
Az LPO lemezei között számos operafelvétel szerepel, ezek egy részét Glyndebourne-ben ill. a londoni Festival Hallban adott élő előadások felvételeiből adták közre, mások a Decca és EMI stúdióiban készültek. A művek skálája korai barokk zenétől, mint Cavalli L'Ormindo (1968-ban készült felvétel), Handel Theodora (1996), ill. állandó repertoár darabokon át, mint a Così fan tutte (1974), Carmen (1975, 2002) és a Nürnbergi mesterdalnokok (2011), a huszadik századi zeneművek felvételéig terjed, köztük Vaughan Williams The Pilgrim's Progress (1972), Sosztakovics Lady Macbeth of Mtsensk (1979) és Eötvös Péter Love and Other Demons (2008).
2005 óta a zenekar saját lemeztársasága neve alatt - (LPO) - teszi közzé lemezeit, a lemeztársaság főként az együttes élő koncertjeinek felvételeit, ill. az állandó karmesterekkel (Beecham-től Jurowski-ig) készült stúdió felvételek CD-it adja ki.
Filmzenék
szerkesztésSzámos filmzenét készítettek, köztük az Arábiai Lawrence (1962), Antonius és Cleopátra (1972), Jézus Krisztus szupersztár (1973), Evita (1976) filmzenéjét, de a Gyűrűk ura trilógia Oscar-díjas filmzenéjét is ők játszották, és őket kérték fel a 2012-es londoni olimpia idején a részt vevő országok himnuszainak felvételére is, ezek a felvételek hangzottak el a 2016-os olimpiai játékokon is Rio de Janeiro-ban.
Karmesterek
szerkesztésVezető karmesterek
szerkesztés- Sir Thomas Beecham, (1932) a zenekar alapító karmestere
- Eduard van Beinum (1947–1950)
- Sir Adrian Boult (1950-1957)
- William Steinberg (1958-1960)
- John Pritchard (1962-1967)
- Bernard Haitink (1967–1979)
- Solti György (1979–1983)
- Franz Welser-Möst (1990–1996)
- Kurt Masur (2000-2007)
- Vladimir Jurowski (2007-
Vendégkarmesterek
szerkesztésSzámos világhírű karmester közül csak néhányat említve:
Bruno Walter, John Barbirolli, Serge Koussevitzky, Széll György, Fritz Busch, Igor Stravinsky, Furtwängler, Victor de Sabata, Sergiu Celibidache, Sir Adrian Boult, Daniel Barenboim, Erich Leinsdorf, Carlo Maria Giulini, Eugen Jochum, Riccardo Chailly, Klaus Tennsted, Riccardo Muti, Simon Rattle, Paul Kletzki, Jean Martinon, Hans Schmidt-Isserstedt, Solti György, Walter Susskind, Vaughan Williams, Eugen Jochum.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Russell, p. 18
- ↑ "Royal Philharmonic Society", The Times, 8 October 1932, p. 10; Cardus, Neville. "London's new orchestra", The Manchester Guardian, 8 October 1932, p. 18; and Turner, W J. "The World of Music", The Illustrated London News, 22 October 1932, p. 638
- ↑ Pirouet, pp. 43–44
- ↑ William Mann (critic): "The making of a rehearsal hall", The Times, 17 June 1975, p. 11
Források
szerkesztés- Aldous, Richard (2001). Tunes of Glory – The Life of Malcolm Sargent. London: Hutchinson. ISBN 0091801311.
- Elkin, Robert (1944). Queen's Hall, 1893–1941. London: Rider. OCLC 636583612.
- Hill, Ralph (ed) (1951). Music 1951. Harmondsworth, England: Penguin Books. OCLC 26147349.
- Jenkins, Lyndon (2005). While Spring and Summer Sang – Thomas Beecham and the Music of Frederick Delius. Aldershot: Ashgate. ISBN 0754607216.
- Kennedy, Michael (1987). Adrian Boult. London: Hamish Hamilton. ISBN 0333487524.
- Kenyon, Nicholas (1981). The BBC Symphony Orchestra, 1930–1980. London: British Broadcasting Corporation. ISBN 0563176172.
- Lucas, John (2008). Thomas Beecham – An Obsession with Music. Woodbridge: Boydell Press. ISBN 9781843834021.
- Moore, Jerrold Northrop (1982). Philharmonic – Jubilee 1932–1982. London: Hutchinson. ISBN 0091473004.
- Morrison, Richard (2004). Orchestra –The LSO: A Century of Triumph and Turbulence. London: Faber and Faber. ISBN 057121584X.
- Peacock, Alan (chairman) (1970). Report on Orchestral Resources in Great Britain. London: Arts Council of Great Britain. ISBN 011981062X.
- Pirouet, Edmund (1998). Heard Melodies are Sweet – A History of the London Philharmonic Orchestra. Hove: Book Guild. ISBN 1857763815.
- Reid, Charles (1968). Malcolm Sargent – A Biography. London: Hamish Hamilton. ISBN 0800850807.
- Reid, Charles (1961). Thomas Beecham – An Independent Biography. London: Victor Gollancz. OCLC 500565141.
- Sackville-West, Edward; Desmond Shawe-Taylor (1955). The Record Guide. London: Collins. OCLC 474839729.
- Simeone, Nigel; Simon Mundy (1980). Sir Adrian Boult – Companion of Honour. London: Midas Books. ISBN 0859362124.
- Stuart, Philip (1997). The London Philharmonic discography. Westport, US: Greenwood Press. ISBN 0313291365.
Külső hivatkozások
szerkesztésFordítás
szerkesztésEz a szócikk részben vagy egészben a London Philharmonic Orchestra című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
