Oldalsó geniculatus mag

Az oldalsó geniculatus mag (corpus geniculatum laterale, CGL; vagy nucleus geniculatus lateralis, LGN) a talamuszban található réteges szerkezetű sejtcsoportosulás, mely fontos szerepet játszik a vizuális információ-feldolgozó rendszerek – hol-rendszer és mi-rendszer – megfelelő működésében. Átkapcsoló állomás a retina és az elsődleges látókéreg között.

Piros-kék színben az oldalsó geniculatus mag figyelhető meg

Szerkezete

Az oldalsó geniculatus mag mindkét agyféltekében megtalálható. Embernél hat, egymás felett elhelyezkedő rétegből áll. Lentről felfelé haladva az első és második réteg nagyobb sejtekből áll, innen ered a nagysejtes (magnocelluláris) elnevezés, míg az e fölött elhelyezkedő kisebb sejtek alkotják a kissejtes (parvocelluláris) réteget (3-6. réteg). A nagysejtes réteg bemenetét az M típusú retinális ganglionsejtek adják, a P sejtek pedig a kissejtes réteget látják el információval.

Keresztezett / nem keresztezett rostok

A retina ganglionsejtjeinek axonjai képezik a szem látóidegét (nervus opticus). A két szemből induló látóidegek a látóideg-kereszteződésben (chiasma opticum) találkoznak. Azok a rostok, melyek a szemek nazális retináiból jönnek, átkereszteződnek, majd keresztezett, más néven kontralaterális rostként az agy ellenoldali részéhez futnak. Ezzel szemben a szem temporális retinájából eredő rostok nem kereszteződnek át, az agy azonos oldalán haladnak tovább – ezeket nem keresztezett vagy ipszilaterális rostoknak nevezzük. Mindez azért fontos, mert a keresztezett rostok az LG első, negyedik és hatodik rétegében található sejtekhez, a nem keresztezett rostok pedig a második, harmadik és ötödik réteg sejtjeihez kapcsolódnak.

Rétegek belső szerkezete

Mind a hat réteg a retina egy-egy területét képviseli, méghozzá úgy, hogy azok a rostok, melyek a retina szomszédos területéről szállítanak információt, az LG-ben is szomszédos sejtekhez kapcsolódnak. A rétegeken belüli olyan szabályos képviseletet, mely megőrzi a retina topográfáját, retinotopikus térképnek nevezzük. Minden rétegnek saját térképe van.

Sejtek

Az LG sejtjei a retinális ganglionsejtekhez hasonlóan kör alakú receptív mezővel rendelkeznek, melyek központi és környéki részre oszthatók. Különbségként megemlíthetjük, hogy az LG-ben a receptív mező környéki része érzékenyebb a megvilágításbeli eltérésekre, így fokozottabb gátlást fejt ki a központra. Az LG-beli sejtek funkciói közé tartozik az élek azonosítása.

• Magnocelluláris sejtek (1 – 2. réteg)

A magnocelluláris sejtek receptív mezője kétszerese, sőt háromszorosa is lehet a parvocelluláris réteg sejtjeinek, így az információt sokkal elnagyoltabban elemzik. A sejtek válasza a receptív mező központi-környéki részének megvilágításbeli különbségétől függ, melyet a szín egyáltalán nem befolyásol. A sejtek további jellemzője, hogy a receptív mezőn belüli hirtelen intenzitásváltozásra élénk reakciót mutatnak.

• Parvocelluláris sejtek (3 – 4. réteg)

Mivel ezek a sejtek kis receptív mezővel rendelkeznek, aprólékosan elemzik a téri információt. A színnek fontos szerepe van a sejtek válaszában: jól reagálnak például akkor, ha a receptív mezőjük központját vörös színű fénnyel világítjuk meg. Amennyiben a környéki részt más színű fény éri – például zöld –, a sejt aktivitása gátlódik. Ennek fényében kijelenthető, hogy a parvocelluláris sejtek színopponensek, azaz az ellentétes színekre sajátos választ adnak. A receptív mezőn belüli gyors intenzitásváltozásokra viszont nem reagálnak.

További bemenetei

Az LG a retina mellett a retikuláris aktiválórendszertől és a látókéregtől is kap bemenetet. Livingstone és Hubel (1981) kimutatta, ha egy állat álmos, akkor az LG-beli sejtek aktivitásszintje alacsony, mely összefüggésben áll azzal, hogy a retikuláris aktiválórendszer irányítja az általános aktivációs szintet, így az éberséget is. Az LG és a látókéreg kölcsönösen hatnak egymásra: az LG információt küld a látókéreghez, majd az válaszol az LG-nek (visszacsatolási hurok).

Irodalom

A Wikimédia Commons tartalmaz Oldalsó geniculatus mag témájú médiaállományokat.

• Sekuler, R., & Blake, R. (2000). Észlelés. Budapest: Osiris.