Macuo Basó szobra Japánban

Macuo Basó (japánul: 松尾 芭蕉, Hepburn-átírással: Matsuo Bashō) (Ueno, 1644Oszaka, 1694. november 28.) japán haiku-költő. Macuo Kinszaku néven 1644-ben született az Iga tartománybeli Uenóban. Formális személyneve Macuo Csúemon Munefusza (松尾 忠右衛門 宗房). Legismertebb álneve Basó, amelyet 1672-es Edóba költözése után vett fel. Néhány évvel később költőiskolát nyitott, ezzel lehetővé téve művei széles körű elterjedését. 1680-ban válogatást adott ki tanítványai műveiből, ezzel viszonozva azt a sok anyagi segítséget, mellyel diákjai folyamatosan támogatták. Haikuköltészettel 1662-ben kezdett el foglalkozni, példaképe a két kínai költőóriás: Li Taj-po és Tu Fu volt, legfőbb mesterének pedig Szaigjó Hósit (1118–1190), a remeteköltőt tekintette, akinek verseiből többször idézett első útinaplójában is.

1694-ben, utazásának egyik állomásáról levelet írt volt tanítványának, Kubota Enszuinak, melyben örökre elbúcsúzott tőle. Ekkor íródott utolsó haikuja. A szomorú hír hallatán számos tanítványa sietett betegágyához. Basó, miután megírta búcsúversét és végrendeletét, megtagadta magától az ételt, és nyugodtan várta a halált. Holttestét végakaratának megfelelően az ocui Gicsúdzsi-templomban helyezték örök nyugalomra több mint nyolcvan tanítványa jelenlétében. Basó élete során öt útinaplót írt, melyek közül világszerte legismertebb az Oku no hoszomicsi („Keskeny út északra”) című műve, amelyet 1689. május 16-án kezdődő, 150 napig tartó vándorútján írt. A Keskeny út északra nemcsak a legjobban sikerült Basó-mű, de a klasszikus japán irodalom egyik legfontosabb alkotása is egyben, és szinte minden európai nyelvre lefordították.