SMS Budapest

az Osztrák–Magyar Monarchia hajója
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2020. október 16.

A SMS Budapest az Osztrák–Magyar Monarchia Monarch-osztályú partvédő páncélosa volt. A testvérhajói a SMS Monarch és az SMS Wien volt.

SMS Budapest
A hajó modellje
A hajó modellje
HajótípusCsatahajó
ÜzemeltetőAz Osztrák-Magyar haditengerészet zászlaja Császári és Királyi Haditengerészet
HajóosztályMonarch-osztály
Pályafutása
ÉpítőStabilimento Tecnico Triestino
Építés kezdete1893. február 16.
Vízre bocsátás1896. április 2.
Szolgálatba állítás1898. május 12.
Általános jellemzők
Vízkiszorítás5878 t
Hossz99,22 m
Szélesség17 m
Merülés6,66 m
Hajtómű2 db álló 3 hengeres háromszoros expanziójú gőzgép, 9180 LE, 2 db hajócsavar, 500 tonna szén.
Sebesség17,8 csomó
Fegyverzet
  • 4 db 240 mm-es H 40-es ágyú
  • 6 db 150 mm-es H 40-es ágyú
  • 10 db 47 mm-es H 44-es gyorstüzelő
  • 4 db 47 mm-es H 33-as gyorstüzelő
  • 2 db 8 mm-es géppuska
  • 2 db 70 mm-es csónaklöveg
  • 2 db 450 mm átmérőjű torpedóvető cső
Páncélzat
  • Övpáncél: 220-270 mm
  • Fedélzet: 40-60 mm
  • Lövegtornyok: 250 mm
  • Parancsnoki torony: 220 mm

  • Legénység441 fő
    A Wikimédia Commons tartalmaz SMS Budapest témájú médiaállományokat.
    SablonWikidataSegítség

    Pályafutása

    szerkesztés

    1893. február 16-án megkezdődött az építése. 1896. április 2-án délben vízre bocsátották. A keresztanya Mária Valéria főhercegnő képviseletében Széchenyi-Andrássy Mária grófnő volt. Jelen volt még Budapest város küldöttsége, dr. Ráth Károly polgármester vezetésével. A vízre bocsátott hajó tiszteletére a Hajóraj a Trieszti-öbölben horgonyzott. 1898. május 12-én a Haditengerészet átvette, és szolgálatba állította. A cs. és kir. Haditengerészet első vízcsöves kazánnal felszerelt nagy hadihajója volt. 1913. március 10-től a fiumei Haditengerész Tiszti akadémia kiképzőhajója volt. Áthelyezték a rádióállomását.

    1914-ben Fiumében tartózkodott. Augusztus 14-én a Cattarói-öbölbe vezényelték. Augusztus 14-én a Krstac tüzérségi állásait lőtte. Augusztus 15-től továbbra is a montenegrói állásokat bombázta. Szeptember 19-én a francia flotta közeledésekor védőállást vett fel a Punta d’Ostro előtt. Október 31-én a Zupa menti ellenséges ütegek tüzébe került.

    1915-ben a Cattarói-öbölben állomásozott. December 30-án kifutott a SMS Helgoland vezette csoport elé, de nem került sor összecsapásra az ellenséggel.

    1916. január 8-án a Baljaknál lévő montenegrói ütegeket lőtte, majd január 10-én a Lovcsen hegyen lévőket.

    1917. május 15-én kifutott a SMS Novara vezette csoport elé, de a beavatkozására már nem volt szükség, így visszafordult. Augusztus 22-én kifutott Trieszt felé. Augusztus 26-án megérkezett Triesztbe. Szeptember 1-jén felszereltek rá egy léggömbelhárító löveget. Közben légitámadást kapott, de nem érte károsodás. Szeptember 13-án Polába ment. Október 30-án kifutott Trieszt felé. November 16-án tűzpárbajt vívott a Cortellazzo ütegekkel. Egy találatot kapott a vízvonal alatt, kevés emberveszteséget szenvedett. November 19-én a fedélzetére látogatott IV. Károly király. December 10-én a Muggia-öbölben horgonyzott, és egy olasz MAS torpedót lőtt ki rá, de az célt tévesztett. December 11-én a Cortellazzo ütegekre mért tűzcsapást. December 21-én Polába ment.

    1918. március 11-én kivonták a szolgálatból, és átadták használatra a Tengeralattjáró Parancsnokságnak. Március 26-án az első lövegtornya helyébe elkezdtek beépíteni egy 38 cm-es Skoda M16-os mozsárágyút. Június 4-én befejeződött az átépítés. Június 5-én Pola kikötője előtt tartott gyakorló lövészete során 3 db 750 kg-os gyakorlólövedéket lőtt ki. Az oldalirányú tüzelés 35°-os oldal-kilengést okozott. Június 7-én csökkentett személyzettel újból szolgálatba állt. Augusztus 7-én a Fasana csatornában gyakorló lövészetet hajtott végre és 13 000 méterre tüzelt. A mozsárágyút elektromos úton sütötték el, a legénységnek mindannyiszor el kellett távozni a mozsár közeléből. A további lőgyakorlatokat az általános lőszerhiány miatt leállították. Október 11-én kiszerelték a hajóból a lövegcsöveket és a lövegbölcsőket, majd a Tengeralattjáró Parancsnokság kapta meg lakóhajónak.

    1920-ban Nagy-Britanniának ítélték, és Olaszországban a Vaccaro & Co Acélművek bontotta szét.

    Külső hivatkozások

    szerkesztés