Székely Endre

(1912–1989) magyar zeneszerző, karnagy, főiskolai oktató
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. december 11.

Székely Endre, Braun (Budapest, Erzsébetváros, 1912. április 6.[3] – Budapest, 1989. április 14.)[4] kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karnagy, főiskolai tanár.

Székely Endre
SzületettBraun Endre
1912. április 6.[1]
Budapest VII. kerülete
Elhunyt1989. április 14. (77 évesen)[2]
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
KitüntetéseiErkel Ferenc-díj (1954, 1980)

SablonWikidataSegítség

Braun Lipót kereskedő és Winkler Gizella (1888–1975)[5] gyermekeként született az erzsébetvárosi Akácfa utca 27. szám alatt.[6] Apját fiatalon elvesztette, majd édesanyja következő férje, Székely Vilmos (1883–1958) magánhivatalnok örökbe fogadta és nevére vette.[7] 1932 és 1935 között a budapesti Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszakán Siklós Albert, Kodály Zoltán és Molnár Antal növendéke volt. 1937-ben zeneszerzői diplomát szerzett. A második világháború alatt munkaszolgálatos volt. 1943 novemberében tért haza, s a következő év tavaszán szerzői estet adott Járdányi Pállal, Mihály Andrással és Sugár Rezsővel a Zeneakadémia Kistermében. Részt vett az ellenállásban, majd Magyarország német megszállását követően bujkálni kényszerült. 1945-ig a Bőrös Szakszervezet kórusát vezette, a Vándor-kórusban Vándor Sándor helyettese volt. 1945-ben Járdányi Pállal megszervezte a Magyar Zeneművészek Szabad Szakszervezetét, majd Szendrő Ferenccel közösen a Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt közös szervezetét, a Munkás Kultúrszövetséget. Az összes magyar kórust összefogó Bartók Szövetség főtitkára volt. 1950-től 1952-ig a Magyar Rádió kórusát vezette. 1952-ben Sztálinvárosban (ma Dunaújváros) vegyeskart alapított, amelynek 1956-ig maradt vezetője. 1960-ban kinevezték a budapesti Felsőfokú Tanítóképző Intézet tanárává, ahol 1972-ben nyugdíjaztatásáig tanított. Az 1960-as években megújította zenei eszköztárát, felzárkózott a korszerű zeneszerzéshez. 1967 körül kialakította saját zenei nyelvét. Az 1986-88 csúcspont volt zeneszerzői pályáján. Kompozícióival sikereket ért el itthon és külföldön (Darmstadtban). Vokális és színpadi műveket, zenekari és versenyműveket, kamarazenei és szólódarabokat írt.

Magánélete

szerkesztés

Házastársa Horváth Ilona Margit (1912–1979) tanár, a pedagógiai tudományok kandidátusa volt, akit 1939. szeptember 23-án Budapesten, az Erzsébetvárosban vett nőül.[8]

Főbb művei

szerkesztés
  • Vörös Rébék (ballada, 1946; átdolgozás: 1957)
  • Aranycsillag (operett, 1950)
  • Petőfi (kantáta, 1952)
  • József Attila (kantáta, 1954)
  • Vízirózsa (opera, 1958)
  • Dózsa György (oratórium, 1958)
  • 3 fúvósötös (1953, 1961, 1966)
  • 5 Vonósnégyes (1954, 1958, 1961, 1972, 1981)
  • Musica notturna (1968)
  • Trió (ütők, zongora, 1969)
  • Hegedű-szólószonáta (1980)
  • II. Hegedű-szólószonáta (1988)

Díjai, elismerései

szerkesztés
  • Erkel Ferenc-díj (1954, 1980)
  • Szocialista Munkáért Érdemérem (1955)
  • Munka Érdemrend arany fokozata (1970)
  • Magyar Népköztársaság Csillagrendje (1987)