Teheráni konferencia

A teheráni konferencia a második világháború idején a szövetségesek három fő vezetőjének – Winston Churchill (Nagy-Britannia), Franklin D. Roosevelt (USA) és Joszif Visszarionovics Sztálin (Szovjetunió) – legelső csúcstalálkozója 1943-ban Teheránban, Iránban.

Előzmények

1943. október 30-án Moszkvában volt a külügyminiszterek találkozója (SZU: Molotov, USA: Hull, Nagy-Britannia: Eden és Kína).

Moszkvai nyilatkozat:

általános nemzetközi szervezet
béke és nemzetközi biztonság
minden békeszerető állam szuverén egyenlősége
Ausztria tekintetében: a bekebelezés semmis, egy szabad és független Ausztria megalapítása

A teheráni értekezlet

A német felső vezetés a kurszki vereség és Olaszország kilépése után tisztában volt azzal, hogy elvesztette a háborút. Most már az időnyerés volt a legfőbb cél: Hitlert és munkatársait az a remény éltette, hogy közben a szövetségeseket kijátszhatja egymás ellen.

Ezt a reményt foszlatta szét az 1943. november 28. és december 1. között megtartott teheráni értekezlet, ahol Sztálin, Roosevelt és Churchill először találkoztak személyesen hármasban. Megállapodtak, hogy:

A háborút a nácizmus teljes szétzúzásáig folytatják, nem kötnek különbékét.
1944-ben Nyugat-Európában hoznak létre egy második frontot. Ez egyúttal politikai döntés is volt, melynek következménye: a Balkán és Magyarország a szovjetek hadműveleti körébe fog tartozni.
Meghatározzák Lengyelország új határait.
Elhatározzák a háborús bűnösök felelősségre vonását (a későbbi nürnbergi per).
A jugoszláv partizánok támogatása mellett döntenek.

A helyszín megválasztásának szempontjai között szerepelt, hogy a Szovjetunió nem rendelkezett olyan repülőgéppel, amellyel a Német Birodalom által ellenőrzött légtérben biztonságosan tudtak volna közlekedni.

Források

Ez a történelmi tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!