Zernest

	Zernest (Zărnești, Zernescht)
	A régi főtér, az 1875-ben épült volt ortodox felekezeti népiskolával
	; Zernest címere
	; Zernest címere
	Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Erdély
Fejlesztési régió	Közép-romániai fejlesztési régió
Megye	Brassó
Rang	város
Községközpont	Zărnești
Beosztott falvak	Újtohán
Polgármester	Dorel Valeriu Bârlădeanu (PSD), 2012
Irányítószám	505800
Körzethívószám	0x68
SIRUTA-kód	40492
	Népesség
Népesség	20 259 fő (2021. dec. 1.) +/-
Magyar lakosság	159 (1%, 2021)
Község népessége	21 624 fő (2021. dec. 1.)
Népsűrűség	105,61 fő/km²
	Földrajzi adatok
Tszf. magasság	722 m
Terület	204,75 km²
Időzóna	EET, UTC+2
	Elhelyezkedése
	é. sz. 45° 34′ 21″, k. h. 25° 20′ 35″45.572500°N 25.343056°EKoordináták: é. sz. 45° 34′ 21″, k. h. 25° 20′ 35″45.572500°N 25.343056°E
	Zernest weboldala
	A Wikimédia Commons tartalmaz Zernest témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség

Zernest (Zernyest, románul Zărnești, németül Zernescht vagy Zernen, szászul Särnescht) város Romániában, az erdélyi Barcaságban, Brassó megyében. A város része a vele össze nem épült Ótohán, és közigazgatásilag hozzátartozik Újtohán is.

Fekvése

Brassótól 24 km-re délnyugatra, a Barca partján, a Királykő északi, a Persányi-hegység déli lábánál fekszik. A városközpont tengerszint feletti magassága 722 méter.

Nevének eredete

Neve a szláv eredetű Zerne személynév (vö. délszláv Zrna) román képzővel elláttott alakja. Először 1367-ben, magyaros formában említik (Zernehaza). Későbbi említései: Zerne (1395), Zirna és Zirma (1413), Cerne (1550), Czernest (1567). Mai névalakja 1760-62-ből adatolható.

A magyarországi helységnevek egységes törzskönyvezése során a Községi Törzskönyvbizottság 1908-ban, majd 1911-ben ismét a Zernyest nevet javasolta a község számára, azzal az indoklással, hogy „így kevésbé idegenszerű”. Ezt azonban sem történeti adatok, sem a helyben élő soknyelvű lakosság névhasználata nem támasztotta alá, ezért a község nem fogadta el és részben emiatt a hivatalos névnek a belügyminiszter általi megállapítása elmaradt.

Viszont a zernyesti csata csak zernyesti névformával szerepel (például Jókai Mórnál, itt). Orbán Balázs pedig A Székelyföld leírása VI. kötetében (1873), a 390–392. oldalon foglalkozik a helységgel és végig Zernyest alakot használ, sohasem Zernestet. A római katolikus plébánia is zernyestinek nevezi magát: itt, miként a helyi magyar közösségi ház is.

Története

A 14–19. században a törcsvári uradalomhoz tartozó román falu volt és azzal együtt Brassó városa birtokolta.

1690. augusztus 21-én a Havasalföldről váratlanul, hegyi ösvényeken betörő Thököly Imre török-tatár-román serege itt verte meg Heissler császári altábornagy és Teleki Mihály kancellár, főgenerális kétszeres túlerőben lévő seregét, ezzel utoljára kísérelve meg Erdély visszaszerzését. A csatában Teleki Mihály elesett, Heissler tábornok pedig fogságba került. A tábornokot Thököly később kicserélte császári fogságban ülő feleségéért, Zrínyi Ilonáért, aki ezután követte őt Törökországba.

Gazdaságában kiemelkedő szerepe volt az esztenás juhtartásnak. 1746-ban egy családfőre átlagosan 9–10 juh jutott. A 19. században a juhászat jelentősége visszaesett, 1895-ben már csaknem kétszer annyi szarvasmarhát tartottak, mint juhot (utóbbi állománya 150 év alatt kb. harmadára fogyatkozott). 1893-ban határának 69%-a erdőből, 13%-a rétekből, 8%-a legelőkből állt.

1786-ban népes falu, kb. 2250 lakossal. A 18. század végétől a vasút megépültéig virágkorát élte a fuvarozás, 8–12 ló vontatta nagy szekereikkel a zernestiek Konstantinápolyba, Lipcsébe és Drezdába is eljutottak. A zernyesti fuvarosok saját „céhbe” tömörültek, és 1878-ban a törcsváriakkal felosztották egymás között a környék vásárait.^[4] A fuvarozásnak a vasutak megépülte vetett véget. Az 1840-es években a brassói Constantin Ioanovici pamutfonó manufaktúrája 40 munkást alkalmazott és évi 20 ezer kg gyapotot dolgozott föl,^[5] de az 1850-es évek elején csődbe ment.^[6] 1868-ban heti- és két országos vásár tartására kapott szabadalmat. Az ottani szájhagyomány szerint a 19. század második felében Zernyestről települt a Dâmbovița megyei Brebu.^[7]

1852-ben Rudolf Orghidan és részvényestársai, brassói román kereskedők az ortodox egyház telkén, a helység északkeleti határában papírgyárat alapítottak. A gépek beszerzésével és a gyár vezetésével az itt birtokkal rendelkező George Bariț-ot bízták meg. A termelés 1857-es indulásakor ez volt a legnagyobb erdélyi papírgyár. 1880-ban a Copony cég vásárolta meg, majd 1918-ban eladta egy budapesti vállalatnak, amely 1925 után fokozatosan korszerűsítette. Mellette ugyancsak budapesti tőkéből 1891-ben cellulózgyárat alapítottak, Kronstädter Papierstoff Fabrik A. G. néven. A részvénytársaság 1903-ban felvásárolta a turócszentmártoni, 1916-ban a brăilai cellulózgyárat. A gyárak főként az 1880-as évektől magyar és szász munkásokat is idevonzottak.

1860-ban a község elsőként nyilvánította hivatali nyelvéül a román nyelvet. A közleményt valószínűleg Bariț fogalmazta. Ezt a példát a következő másfél évben több száz község követte.^[8] 1869-ben Bariț adományából itt jött létre az első román elemi iskolai könyvtár.^[9] 1875-ben új, emeletes ortodox felekezeti iskolát építettek. A 20. század elején több, szász tulajdonban lévő fűrészüzeme is működött. 1890-ben létesült benne gyógyszertár.^[10] Az 1900-as években főként a régi házak épültek még rakófából és zsúpfedéllel, 1870 óta egyre inkább szász vagy magyar kőművesek építették őket, szász mintára.^[11]

1876-tól Fogaras vármegye Törcsvári járásához tartozott. 1911-ben ide helyezték át a járás székhelyét.^[12] 1925-ben az egész járást Brassó megyéhez csatolták. 1939-ben egy klórral teli kazán robbanásakor 72 papírgyári munkás halt meg. 1936-ban kohászati gyára létesült.^[13]

1950-ben kapott városi címet. 1964-ben hozzácsatolták Ótohánt. A szocializmus alatt több lakótelepet építettek, közülük nagyobbak a Blocuri (1951–70, Ótohán és Zernest között), a Jidoghină (1970–84, a város nyugati részén) és a Zărnești-Sud (1975–90, a város déli peremén) negyedek. Az 1970-ben nyitott nikkelbányát 1991-ben zárták be.

Látnivalók

Innen indulnak a turistautak a Királykőre.
A cinteremmel körülvett Szt. Miklós ortodox templomot Neagoe Basarab havasalföldi vajda alapította 1515-ben. Mai formáját azonban 1810-ben kapta, amikor alaprajzát a brassói Szt. Miklós temploméhoz igazították. A 18. században esperesi székhely volt.
Az Istenanya Születése ortodox templom 1791-ben épült. Az építés idejéből való külső festése a keleti apszison maradt meg.
A vasútállomás mellett, a város északkeleti végében található a papírgyári negyed. Itt áll a reformátusok 1925-ben és a római katolikusok 1927-ben elkészült temploma.
2001-ben újraalapították a várostól négy km-re, a Királykő Colțul Chiliilor nevű északi kiszögellésénél 1723 előtt alapított kolostort, amelyben 1780-ban öt szerzetes élt és amelyet 1781-ben a brassói városi tanács rombolt le.^[14] A hely forrását csodatévőként tisztelik, az ugyancsak gyógyító erejűnek hitt barlangot templomnak rendezték be.

Lakossága

1850-ben 2392 lakosából 2184 román és 202 cigány nemzetiségű volt.
1910-ben 4253 lakosából 3327 román, 634 magyar és 289 német anyanyelvű volt, felekezet szerint 3302 ortodox, 373 római katolikus, 314 evangélikus, 135 református és 87 unitárius. A Papír- és cellulózgyári telepet 461-en lakták, közülük 262 magyar, 176 német és 22 román anyanyelvű.
2002-ben 23 888 lakosából 22 456 román, 879 cigány és 488 magyar nemzetiségű, 22 610 ortodox és 542 római katolikus vallású.

Gazdasága

Papírgyára^[15] jelenleg Románia legnagyobb, papírt újrahasznosító üzeme. Karton csomagolóanyagokat gyárt.
A Tohan fegyvergyárat lásd Ótohánnál.

Sport

Motokrosszpálya.

Testvérvárosok

Markkleeberg, Németország

Híres emberek

Itt született 1828-ban Ioan Mețianu ortodox érsek, metropolita.
Itt született 1858-ban Vutskits György zoológus, premontrei tanár.
Itt született 1893-ban Grete Csaki-Copony festőművész.
Itt született 1901-ben Tuzson Pál vegyész.
Itt született 1941-ben Ulpiu Vlad zeneszerző.
Gyakran tartózkodott itt George Bariț publicista, politikus, a 19. századi román szellemi élet jelentős alakja.
Itt esett el Teleki Mihály erdélyi tanácsos, főgenerális a török szultán által Erdély elfoglalására küldött Thököly Imre ellen harcolva 1690. augusztus 21-én.

Jegyzetek

↑ "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS
↑ 2021-es romániai népszámlálás. Nemzeti Statisztikai Intézet
↑ 2021-es romániai népszámlálás (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet, 2023. (Hozzáférés: 2024. január 21.)
↑ Kós Károly – Tiberiu Coliban: Cărăușitul. In Nicolae Dunăre (Red.): Țara Bîrsei. 1. București, 1972, 382. o.
↑ N. G. V. Gologan: Cercetări privitoare la trecutul comerțului românesc din Brașov. București, 1928
↑ Miskolczy Ambrus: A brassói román levantei kereskedőpolgárság kelet–nyugati közvetítő szerepe. Bp., 1987, 82. o.
↑ Lükő Gábor: Egy havaselvi oláh falu viselete. Néprajzi Értesítő 1936, 124. o.^{[halott link]}
↑ Simion Retegan: Dieta românească a Transilvaniei (1863-1864). Cluj-Napoca, 1979, 314. o.
↑ Uő.: Sate și școli românești din Transilvania la mijlocul secolului al XIX-lea (1867–1875). Cluj-Napoca, 1994, 35. o.
↑ Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 46. o.
↑ Nicolae Iorga: Neamul romănesc în Ardeal și în Țara Ungurească. București, 1906, 1. köt., 51. o.
↑ Belügyi Közlöny 1911, 128. o.
↑ Nicolae Dunăre: Dezvoltarea industrială a Țării Bîrsei. In Nicolae Dunăre (Red.): Țara Bîrsei. 1. București, 1972, 394. o.
↑ Adrian Andrei Rusu: Dicționarul mănăstirilor din Transilvania, Banat, Crișana și Maramureș. Cluj-Napoca, 2000
↑ A papírgyár honlapja. [2007. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. január 9.)

Források

Ioan Lepădatu: Orașul Zărnești. Brașov, 1998
N. G. V. Gologan: Camera de comerț și de industrie din Brașov în anul 1935. Brașov, 1935

További információk

Információs webhely (angolul)

Erdély-portál
Földrajzportál

[1] "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS

[9acf9c848482bb2e5efc03856417a87e6828bb45-2] 2021-es romániai népszámlálás. Nemzeti Statisztikai Intézet

[3] 2021-es romániai népszámlálás (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet, 2023. (Hozzáférés: 2024. január 21.)

[4] Kós Károly – Tiberiu Coliban: Cărăușitul. In Nicolae Dunăre (Red.): Țara Bîrsei. 1. București, 1972, 382. o.

[5] N. G. V. Gologan: Cercetări privitoare la trecutul comerțului românesc din Brașov. București, 1928

[6] Miskolczy Ambrus: A brassói román levantei kereskedőpolgárság kelet–nyugati közvetítő szerepe. Bp., 1987, 82. o.

[7] Lükő Gábor: Egy havaselvi oláh falu viselete. Néprajzi Értesítő 1936, 124. o.^{[halott link]}

[8] Simion Retegan: Dieta românească a Transilvaniei (1863-1864). Cluj-Napoca, 1979, 314. o.

[9] Uő.: Sate și școli românești din Transilvania la mijlocul secolului al XIX-lea (1867–1875). Cluj-Napoca, 1994, 35. o.

[10] Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 46. o.

[11] Nicolae Iorga: Neamul romănesc în Ardeal și în Țara Ungurească. București, 1906, 1. köt., 51. o.

[12] Belügyi Közlöny 1911, 128. o.

[13] Nicolae Dunăre: Dezvoltarea industrială a Țării Bîrsei. In Nicolae Dunăre (Red.): Țara Bîrsei. 1. București, 1972, 394. o.

[14] Adrian Andrei Rusu: Dicționarul mănăstirilor din Transilvania, Banat, Crișana și Maramureș. Cluj-Napoca, 2000

[15] A papírgyár honlapja. [2007. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. január 9.)

[1]

[3]

[2]

[4]

[5]

[6]

[7]

[8]

[9]

[10]

[11]

[12]

[13]

[14]

[15]