Jósika Sámuel (politikus)

(1848-1923) főispán, főrendiházi elnök, országgyűlési képviselő, miniszter
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. november 21.

Branyicskai báró Jósika Sámuel (Salzburg, 1848. augusztus 23.Kolozsvár, 1923. június 4.) főispán, főrendiházi elnök, országgyűlési képviselő, a király személye körüli miniszter, belső titkos tanácsos.

Jósika Sámuel
Jósika Sámuel Erdélyi Mór fényképén
Jósika Sámuel Erdélyi Mór fényképén
Magyarország király személye körüli minisztere
Hivatali idő
1895. január 18. – 1898. január 8.
ElődFejérváry Géza
UtódBánffy Dezső
A Magyar Királyság Főrendiházának elnöke
Hivatali idő
1912. szeptember 21. – 1917. június 19.
ElődCsáky Albin
UtódHadik-Barkóczy Endre

Született1848. augusztus 23.
Salzburg
Elhunyt1923. június 4. (74 évesen)
Kolozsvár
SírhelyHázsongárdi temető
Párt

Foglalkozás
A Wikimédia Commons tartalmaz Jósika Sámuel témájú médiaállományokat.
Jósika Sámuelné, Jósika Irén

Életútja

szerkesztés

Báró Jósika Lajos főispán és Bethlen Adél grófnő fia. Elemi iskoláit Nagyszebenben, majd Párizsban és Stonyhurstban (wd) (Anglia) végezte; a jogtudományi tanulmányokat Pozsonyban (1867–68) és Kolozsvárt folytatott. Tanulmányainak végeztével birtokain gazdálkodott, de e mellett bekapcsolódott a megyei közéletbe. 1870-ben Hunyad vármegye, 1872-ben Kolozs vármegye tiszteletbeli főjegyzője lett; de ez utóbbi állásában csak pár hónapig működött. A következő két évtizedben az erdélyrészi politikai, gazdasági s egyházi élet mozgalmaiban élénk részt vett.

1879-ben az Erdélyi Gazdasági Egyesület másod-elnökének választotta. 1885. július 27-én Kolozs vármegye s Kolozsvár főispánjává nevezték ki; majd még ugyanezen év szeptemberében az erdélyrészi katolikus státus igazgatótanácsának alelnöke, 1887-ben császári és királyi kamarás. Munkásságát 1888-ban a Lipót-rend lovagja kitüntetéssel jutalmazták.

1888 márciusában főispáni állásáról lemondott és a kolozsi választókerület szabadelvű programmal képviselőnek választotta. A képviselőházban a közigazgatási bizottság tagja lett. 1893. január 12-én belügyminiszteri másodállamtitkár lett, mely állásáról 1894 májusában lemondott, hogy a főrendiházban az egyházpolitikai reformjavaslatokat megszavazhassa, köztük a kormányjavaslatban foglalt kötelező polgári házasságot. E független szabadelvű szavazata miatt heves támadások érték az egyház részéről, ennek ellenére az uralkodóház továbbra is bizalommal volt iránta, Bánffy Dezső minisztériumában 1895. január 19-től a király személye körüli miniszter és ugyanezen év decemberétől valóságos belső titkos tanácsos lett.

Az Erdélyi Gazdának volt munkatársa; beszédeit a kolozsvári hírlapok közölték.

1923-ig az Országos Magyar Párt elnöki tisztségét töltötte be.

  • Jónás Károly-Villám Judit: A magyar Országgyűlés elnökei 1848-2002, 237-239. oldal. Argumentum Kiadó, 2002.