Wikipédia

Purjesz Zsigmond (orvos, 1846–1918)

orvos, belgyógyász, egyetemi tanár, egyetemi tankönyvíró
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. január 3.
Ez a szócikk a Kolozsváron működő orvosprofesszorról szól. Hasonló címmel lásd még: Purjesz Zsigmond (egyértelműsítő lap).

Purjesz Zsigmond (Szentes, 1846 — Budapest, 1918. január 27.)[1] orvos, belgyógyász, egyetemi tanár, egyetemi tankönyvíró, a Kolozsvári Belgyógyászati Klinika igazgatója, a magyar orvos- és sajtótörténetben ismert szentesi eredetű család egyik legtehetségesebb tagja volt.

Purjesz Zsigmond
Purjesz Zsigmond 1905-ben
Purjesz Zsigmond 1905-ben
Született1846
Szentes
Elhunyt1918. január 27. (72 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaorvos,
belgyógyász,
egyetemi professzor,
egyetemi tankönyvíró
IskoláiPesti Királyi Tudományegyetem (–1871, orvostudomány)
SírhelyeHázsongárdi temető
A Wikimédia Commons tartalmaz Purjesz Zsigmond témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Életútja, munkássága

szerkesztés

Purjesz János és Hoffer Janka[2] fiaként született. A szentesi gimnáziumi és a budapesti egyetemi tanulmányok után először mint az Orvos-Sebészi Tanintézet belgyógyász tanársegéde töltött egy évet Kolozsváron (1871/72), majd pályázat útján 1880-ban elnyerte a kolozsvári tudományegyetem belgyógyászati tanszékét. A tehetséges, logikus gondolkozásra nevelő előadó, a rendkívüli diagnoszta, az emberszeretetet előtérbe állító gyógyász, a ritka tapintatos kolléga és a kitűnő szervező rövid idő alatt köztiszteletnek örvendő orvostanár lett. Tőle tanulták meg a fiatalok a tényleges gyógyítómunkát. Nevéhez fűződik az első magyar belgyógyászati tankönyvek megírása (A kórisme megállapítására szükséges vizsgálati módszerek. Budapest, 1874; A különös kór- és gyógytan kézikönyve. Budapest, 1874; A belgyógyászat tankönyve. Budapest, 1885. II. kiadás 1889; III. kiadás 1894); mintegy félszáz dolgozatot felölelő tudományos munkássága egyébként nem túl jelentős. 1893-ban ő volt Kolozsvár kolerabiztosa, majd 1897-99-ben irányításával tervezték és építették meg a kolozsvári új Belgyógyászati Klinikát. Ennek megnyitóján előadásban foglalta össze nézeteit A klinikai tanításról, tekintettel a diagnosztikára címmel (Orvosi Hetilap, 1899/50-51).

1880. június 22-én Szentesen feleségül vette König Paulát, König Simon és Reichlinger Mária leányát.[3][4]

Kollégái és tanítványai negyedszázados tanári működése évfordulójára 1905-ben 45 dolgozatot tartalmazó emlékkönyvet állítottak össze. Még munkaereje teljében, 1911-ben nyugdíjaztatta magát, s felköltözött Budapestre. Ekkor a III. osztályú Vaskorona-rend (1894), a kolozsvári díszpolgárság, az udvari tanácsosi cím (1901) után magyar nemességet is kapott. Tanszéki utóda, Jancsó Miklós professzor buzgólkodása nyomán 1912. május 27-én a Belgyógyászati Klinika udvari főkapujával szemben leleplezték ifj. Vastagh György készítette bronz mellszobrát. Kenyeres Balázs dékán méltatta a jelen levő ünnepelt életpályáját, aki tízezer koronás alapítványt tett a szegény sorsú orvostanhallgatók támogatására. Ennek nyomán a medikusok Segítő és Önképző Egyesülete mint dísztagnak megfestette a portréját.

1918. január 27-én bekövetkezett halála után végakaratának megfelelően Kolozsvárra szállították, s az Egyetemi Könyvtár előcsarnokából helyezték örök nyugalomra 1918. január 30-án. Az egyetem nevében Lechner Károly dékán, a város képviseletében Esterházy László polgármester-helyettes búcsúztatta; a város díszsírhelyet adott neki.

A klinika 1919. október 15-i román átvételét követően a veszélybe került kórházudvari emlékművet a család a házsongárdi sírra költöztette (nem tisztázott, hogy a tetején levő mellszoborral együtt-e). A kő közepén lévő egykori gyógyítást ábrázoló bronz dombormű-betét is hiányzik ma a helyéről.

Purjesz Zsigmond emlékezete

szerkesztés
 
Sírja a Házsongárdi temetőben
 
A szobor eredeti formájában az egyetemi kórház udvarán (Két unokájával és Jankó Gábor bőrgyógyász professzorral)

A Purjesz és Jancsó professzorok nevével fémjelzett kolozsvári iskola a háború után háromfelé szakadt. Egyrészt az egyetemmel és Jancsó professzorral együtt Szegedre költöztek fő képviselői. Itt id. Purjesz Béla rövidesen a belgyógyászati diagnosztika tanára lesz, a szintén Kolozsvárról áttelepedő Engel Rudolf magántanár 1930-ban összeállította A. M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem Belgyógyászati klinikájának és tanszékének története 1872-1930 (Szeged 1931) című százlapos dolgozatát. Ebben a dokumentumokon kívül édesapja, a kórházigazgató Engel Gábor és Jancsó Miklós professzorok visszaemlékezéseit is felhasználva jellemezte Purjesz Zsigmond személyiségét, pályáját, s közölte művei jegyzékét.

A kolozsvári román egyetemen tanszéki utód Iuliu Haţieganu professzor 1911-től gyakornok, majd tanársegéd a klinikán , aki jól ismerte és mindig értékelte elődei teljesítményét. Egy 1926-os interjúban a Purjesz- és Jancsó-féle orvosi nézetek továbbvivőjének vallotta magát, aki igyekszik „a kórházi fegyelmet és a betegek ellátását azon a magas szinten tartani, amelyet a nagy klinikus, Purjesz irányítása alatt elértek.” A purjeszi szellem tehát még jó ideig a Haţieganu-féle belklinikán is tovább élt.

Az Erdélyben működő magyar orvosok a húszas-harmincas években kevés kivétellel mind Purjesz-tanítványok voltak. Ők az EME keretében újjáalakított Orvostudományi Szakosztályban éltették tovább Purjesz Zsigmond emlékezetét, annál is inkább, mivel Purjesz 1881-től választmányi tagja és állandó előadója, 1896-97-ben és 1904-11-ben pedig elnöke volt a szakosztálynak. Ő vezette be 1905-től, hogy ne havonta, hanem hetente tartsanak szaküléseket, ami nagymértékben fellendítette a kutatómunkát. Koleszár László szakosztályi elnök 1936 februárjában serleget ajándékozott a szakosztálynak, hogy évente serlegbeszéddel emlékezzenek meg az EME egyik kiemelkedő orvostagjáról. 1937-ben az iskolaalapító Purjesz Zsigmond emlékének hódoltak. Az 1937. április 19-i CXXV. szakülésen Kappel Izidor megnyitójában idézte fel "rajongva szeretett tanára" életpályáját. Az április 24-i százterítékes Purjesz-emlékvacsorán Parádi Ferenc mondta a serlegbeszédet. "A sohasem halványuló emberszeretet és szigorú kötelességtudás voltak Purjesz alaptulajdonságai, amelyek kitűnő megfigyelőképessége, nagy tudása és széles látóköre segítségével az igazi nagy orvosok közé emelték őt" állapította meg; a Magyar Belorvosok Egyesülete nevében annak elnöke, Ángyán János pécsi professzor jelölte ki az ünnepelt helyét a magyar orvostörténetben; Vásárhelyi János püspök az orvosi lelkületről beszélt. Másnap, április 25-én délelőtt Koleszár László beszéde kíséretében megkoszorúzták a házsongárdi Purjesz-sírt.

Parádi Ferenc az EME 1942. október 18-20-i dési vándorgyűlésén idézte fel újra emlékét. A kolozsvári egyetem századvégi orvostanárai c. előadásában a legterjedelmesebb, Purjesznek szentelt részt így zárja: "Volt tanítványai és betegei szobrot állítottak Purjesznek. Élő orvost még alig ért hasonló megtiszteltetés. Az idegen uralom alatt e szobrot is eltávolították, mint annyi más jelét a magyar műveltségnek. De ha Purjesz szobra el is tűnt a klinika előtti térről, emléke soha nem homályosul el a tanítványai szívében, akik meg vannak győződve, hogy a kolozsvári belgyógyászati klinikán harmincegy éven át Hippokratész méltó utóda tanárkodott."

Purjesz Zsigmond fia, Purjesz Béla Zsigmond János (Kolozsvár, 1889. november 14.–Gyula, 1951. március 28.)[5] Gyulán lett kórházi főorvos. Felesége Jászay Sarolta Vilma, akivel 1929. március 19-én Budapesten kötött házasságot.[6] Leánya, Óváry Elemérné Purjesz Olga (1881-1944) a Monostor úti családi házban maradt. Szalonját apja kiterjedt értelmiségi és művész baráti köre rendszeresen látogatta a két világháború közt, s így az a magyar kultúra egyik fókuszának számított. Részben ezzel magyarázható, hogy 1944. október 11-én máig sem azonosított egyének rátörtek a házra, s a családot vendégeivel együtt legyilkolták. A halottak egy részét Purjesz professzor sírjába temették. A síremlék alján a következő nevek szerepelnek: Purjesz Olga, férjezett Dr. Óvári Elemérné, Dr. Óvári Elemér, özv. Horvát-Tholdi Rudolfné, Stentzel Jolán, Gaál Jolántha.

Művei

szerkesztés
  • A kórisme megállapítására szükséges vizsgálati módszerek. Bpest, 1874.
  • Különös kór- és gyógytan kézikönyve. Orvostanhallgatók és gyakorló orvosok igényeihez mérve. Uo. 1874.
  • Orvosi műszótár. Bpest, 1883. (Szerk. Balogh Kálmán, P. munkatársa.)
  • A belgyógyászat tankönyve 1., 2. (Budapest, 1889)
  • A pellagra kérdése hazánkban. Uo. 1898. (Az Orvosi Hetilap Tudományos Közlönyei. 1898. 22. Különnyomat).
  • A klinikai tanitásról, tekintettel a diagnostikára. Uo. 1899. (Az Orvosi Hetilap Közleményei).
  • A malariára vonatkozó vizsgálatok. Uo. 1902. (Az Orvosi Hetilap Közleményei).

Jegyzetek

szerkesztés

Források

szerkesztés

További információk

szerkesztés
  • Emlékkönyv. A kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem és különösen ennek orvosi és természettudományi intézetei. Budapest, 1903. 301-27.
  • Dolgozatok Purjesz Zsigmond negyedszázados tanári működése emlékére (Szerk.: Jancsó Miklós, Szabó Dénes. Budapest, 1906.)
  • A kórház ünnepe. Ellenzék, 1912. május 28. A Purjesz-szobor leleplezése. Újság, 1912. május 29. Az orvostanhallgatók ünnepe. Ellenzék, 1912. június 1.
  • Purjesz Zsigmond. Újság, 1918. január 29.
  • Purjesz Zsigmond temetése. Újság, 1918. január 31.
  • Jancsó Miklós: Purjesz Zsigmond. Orvosi Hetilap 1918/7;
  • Jancsó Miklós: Purjesz Zsigmond. Gyógyászat, 1918/22-27.
  • C. C.: De vorbă cu dl. prof. dr. I. Haţieganu, şeful Clinicei medicale din Cluj. Patria 1926/14.
  • Gyalui Farkas: A régi Kolozsvár. Purjesz Zsigmond. Ellenzék 1927. február 13.
  • Gergely Endre: Purjesz Zsigmond orvostanár emlékezetét ünnepelte a Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya. Keleti Újság, 1937. április 22.
  • Purjesz Zsigmond orvosprofesszor emlékezete. Ellenzék, 1937. április 23.
  • Gergely Endre: Az orvosok orvosa. Keleti Újság, 1937. április 27.
  • Az EME Purjesz-emlékünnepe. Revista Medicală-Orvosi Szemle, 1937/5. CXXV. szakülés 1937. április hó 19-én. Értesítő az EME Orvostudományi Szakosztályából 1937. 114-118. Purjesz- emlékvacsora. uo. 131-145.
  • Pataki Jenő: Az Orvostudományi Szakosztály története 1879-1934. Az EME háromnegyedszázados tudományos működése 1859-1934. Cluj-Kolozsvár, 1937. 89-162.
  • A Purjesz család. Magyarországi zsidó és zsidó eredetű családok. Szerkesztette Kempelen Béla. II. köt. Budapest, 1938. 65.
  • Az EME Désen 1942. október hó 18-20. napjain tartott tizenhetedik vándorgyűlésének Emlékkönyve. Kolozsvár, 1943. 121-130. Istoria medicinei româneşti. 1972. 283, 359.
  • Izsák Sámuel: A múlt ösvényein. Orvosművelődési írások. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 1999.
A lap eredeti címe: „https://hu.wiki.x.io/w/index.php?title=Purjesz_Zsigmond_(orvos,_1846–1918)&oldid=26750312”