Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Archív308


Az első egyetemes magatartási kódex koordinációs bizottságának bejelentése

A Meta-wiki oldalán további nyelvekre lefordítva is megtalálhatod ezt az üzenetet. Segíts lefordítani a saját nyelvedre

Üdv!

A szavazatszámlálók befejezték a szavazás eredményeinek felülvizsgálatát. Következik az első UCoC Koordinációs Bizottság (U4C) választás eredménye.

Örömmel jelentjük be, hogy a következő személyek az U4C regionális tagjai lesznek, akik kétéves mandátumot töltenek be:

  • Észak-Amerika (USA és Kanada)
  • Észak- és Nyugat-Európa
  • Latin-Amerika és a Karibi-térség
  • Közép- és Kelet-Európa (CEE)
  • Szubszaharai Afrika
  • Közel-Kelet és Észak-Afrika
  • Kelet-, Délkelet-Ázsia és a Csendes-óceáni térség (ESEAP)
  • Dél-Ázsia

A következő személyeket választják meg az U4C közösségi tagjává, akik egyéves megbízatásukat töltik be:

Még egyszer köszönjük mindenkinek, aki részt vett ebben a folyamatban, és nagyra értékeljük a jelöltek vezetői szerepét és a Wikimédia mozgalom és a közösség iránti elkötelezettségét.

Az elkövetkező hetekben az U4C megkezdi a 2024-25-ös év ülését és tervezését az UCoC és a végrehajtási iránymutatások végrehajtásának és felülvizsgálatának támogatása érdekében. Kövesse munkájukat a Meta-wiki oldalon.

Az UCoC projektcsapat nevében,

RamzyM (WMF) 2024. június 3., 10:14 (CEST)

Terence Hill jócikk jelölési eljárása

A Wikipédia:Javaslatok jó szócikkekre/Terence Hill oldalt le lehet zárni. Apród vita 2024. június 3., 16:27 (CEST)

Megoldva Kismenők által. Apród vita 2024. június 6., 20:08 (CEST)

Invitation to participate in the #WPWPCampaign 2024

Dear community members,

We are inviting you to participate in the Wikipedia Pages Wanting Photos 2024 campaign, a global contest scheduled to run from July through August 2024:

Participants will choose among Wikipedia pages without photo images, then add a suitable file from among the many thousands of photos in the Wikimedia Commons, especially those uploaded from thematic contests (Wiki Loves Africa, Wiki Loves Earth, Wiki Loves Folklore, etc.) over the years.

In its first year (2020), 36 Wikimedia communities in 27 countries joined the campaign. Events relating to the campaign included training organized by at least 18 Wikimedia communities in 14 countries.

The campaign resulted in the addition of media files (photos, audios and videos) to more than 90,000 Wikipedia articles in 272 languages.

Wikipedia Pages Wanting Photos (WPWP) offers an ideal task for recruiting and guiding new editors through the steps of adding content to existing pages. Besides individual participation, the WPWP campaign can be used by user groups and chapters to organize editing workshops and edit-a-thons.

The organizing team is looking for a contact person to coordinate WPWP participation your language Wikipedia. We’d be glad for you to sign up directly at WPWP Participating Communities page on Meta-Wiki.

Thank you,

Reading Beans / readthebeans@gmail.com)
Project manager and coordinator
Wikipedia Pages Wanting Photos 2024 – Aláíratlan hozzászólás, szerzője MediaWiki message delivery (vitalap | szerkesztései) 2024. június 5., 13:45 (CET)

MTA magyar történelmi demográfiai térkép, román felhasználók cenzúrázni szeretnék

Sziasztok!

Korábban megjelent a Nemzeti Atlasz https://www.nemzetiatlasz.hu/en/home.html Rengeteg egyetem és akadémikus, szakma dolgozott rajta évtizedeken át https://atlas.icaci.org/wp-content/uploads/2021_icc_gercsak_national_atlas_of_hungary_ppt.pdf

Nemzetközi elismerést szerzett, top első volt az egyik évben: https://mta.hu/english/english-edition-of-the-national-atlas-of-hungary-voted-world-number-one-109950

Különösen az 1495-ös térkép nem tetszik a román felhasználóknak

(korábban már megpróbálták copyright ürügyén törölni de az MTA megadta az engedélyt a használatra)

Amúgy minden magyar atlaszban és könyvesboltban is benne van ez a térkép, mivel ez a hivatalos akadémikus magyar álláspont a magyar történelemmel kapcsolatban hogy a török és Habsburg háborúk megtizedelték a lakosságot, majd betelepítések is voltak (szerbek Szentendrére, svábok Baranyába stb)


Példa a törlésre:

https://en.wiki.x.io/w/index.php?title=Ottoman_Hungary&diff=prev&oldid=1227882580

Az köztudott hogy a magyar és a román álláspont eltér, az egész magyar történetírás nem fogadja el a nacionalista dákoromán elméletet, ezen felesleges is vitatkozni. Korábban eléggé csak a román álláspont volt tálalva az angol Wikin rengeteg extrém nacionálkommunista dogmákkal, hogy Erdély nem tartozott Magyarországhoz 1300-ig, román királyok Árpád idején Erdélyben, Burgenland (Ausztria) is ősi román föld (800-1400 között román települések ott), stb Mostanra azért sok helyen tálalva van a két álláspont együtt, hogy a magyarok szerint ez a románok szerint az Viszont szerintem az képtelenség ezzel a térképpel kapcsolatban hogy a magyar akadémikus kutatási történetírási álláspontot cenzúrázni és teljesen eltűntetni akarják mivel egyes felhasználóknak egy szúrja a szemét. Ráadásul ki is van hangsúlyozva a kép alá hogy ez a magyar álláspont, szóval nem érdemes meglepődni. Hogyan lehetséges eltűntetni egy ország teljes történeti akadémikus nézőpontját, ami ráadásul egységes és nem is vitatott a magyar történészek között?

Vita indult róla, mi a véleményetek?

https://en.wiki.x.io/wiki/Talk:History_of_Transylvania#POV_map OrionNimrod vita 2024. június 10., 12:46 (CEST)

Miután már vissza is lett állítva a hivatkozott törlés azt gondolom, hogy a tudományosan elfogadott szempontokat „gerilla módon” törölgető szerkesztők nem fogják tudni megváltoztatni csak azért, mert nekik nem tetszik – ahogy ez a fenti esetben is történt. Vander Jtömb 2024. június 11., 02:10 (CEST)
Bizonyos cikkeknel eppen igen de a belinkelt vitalapon nagyon szeretnek elerni hogy eltunjon. Bosszubol beraktak egy nacionalkommunista terkepet ahol Menmarot roman kiraly, meg a magyar akademiai eseten probaljak atirni a cimet hogy spekulacio es nem tudomanyos kutatomunka. Eppen most torolve van az Erdely cikkbol
https://en.wiki.x.io/w/index.php?title=History_of_Transylvania&action=history OrionNimrod vita 2024. június 11., 09:16 (CEST)
Hát figyelni kell, hogy az ilyen önkényes szerkesztések kikerüljenek, esetleg érdemes levédeni a lapot, vagy blokkolni a szerkesztőt, ha nem ért a szép szóból. A tartalmi részéhez nem szólnék hozzá, mert az nem az én szakterületem. Vander Jtömb 2024. június 11., 19:06 (CEST)

Segítségkérés Papp Olivér író szócikk témában

Kedves Szerkesztők, Adminisztrátorok!

Szeretném a segítségeteket kérni "Papp Olivér író" szócikkével kapcsolatban, hogy a változtatások lehetőség szerint mielőbb közzé legyenek téve. A szócikket korábban én hoztam létre, most felújítottam, letisztítottam, pontosítottam, minden új információ Papp Olivér írótól származik. Az író fotóját is szeretném kicserélni, elvileg feltöltöttem egy új fotót a Commonsra, de nem sikerült kicserélnem, ha lehet, ebben is szeretném a segítségeteket kérni.

Előre is köszönöm szépen

Honolulu13 vita 2024. június 10., 21:28 (CEST)

Üdv! Ilyen ügyben a járőrök üzenőfalára érdemes írni. Vander Jtömb 2024. június 11., 02:01 (CEST)

The final text of the Wikimedia Movement Charter is now on Meta

You can find this message translated into additional languages on Meta-wiki. Segíts lefordítani a saját nyelvedre

Hi everyone,

The final text of the Wikimedia Movement Charter is now up on Meta in more than 20 languages for your reading.

What is the Wikimedia Movement Charter?

The Wikimedia Movement Charter is a proposed document to define roles and responsibilities for all the members and entities of the Wikimedia movement, including the creation of a new body – the Global Council – for movement governance.

Join the Wikimedia Movement Charter “Launch Party”

Join the “Launch Party” on June 20, 2024 at 14.00-15.00 UTC (your local time). During this call, we will celebrate the release of the final Charter and present the content of the Charter. Join and learn about the Charter before casting your vote.

Movement Charter ratification vote

Voting will commence on SecurePoll on June 25, 2024 at 00:01 UTC and will conclude on July 9, 2024 at 23:59 UTC. You can read more about the voting process, eligibility criteria, and other details on Meta.

If you have any questions, please leave a comment on the Meta talk page or email the MCDC at mcdc@wikimedia.org.

On behalf of the MCDC,

RamzyM (WMF) 2024. június 11., 10:44 (CEST)

Európai Bizottság elnöke

Van Az Európai Bizottság elnöke szócikk és vannak az Európai Bizottság#Elnök és biztosok illetve Európai Bizottság#A Bizottság elnökei szakaszok. Jelen állapotában viszont az Európai Bizottság elnöke bedogozható lenne - ám az Európai Bizottság elnöke szócikknek van angol nyelvű megfelelője, amely viszont messze hosszabb szócikk, mint a magyar. Vagyis, ha a magyar szócikk hosszabb lenne, mint a mostani, akkor nem lenne megítélésem szerint bedogozandó, így viszont rövidebb formában, mint az angol, nem érdemes megtartani önálló szócikként. Vagyis szerintem vagy hosszabbá kellene tenni az Európai Bizottság elnöke szócikket vagy be kellene dolgozni a szócikk tartalmát az Európai Bizottság Elnök és biztosok szakaszába. Ti szerintetek van-e teendő itt és ha igen, ki vállalkozik a feladatra? Apród vita 2024. május 26., 14:56 (CEST)

Jó lenne, ha válaszolna valaki - lehetőleg udvariasan. Apród vita 2024. június 3., 16:29 (CEST)

Ez a kérdés többször felmerült: adott egy intézmény/funkció (X uralkodó, Y vezető), és az funkciót betöltő személyek listája. A kettő kerülhet egy közös szócikkbe, amíg az intézmény/funkció leírása rövid, és a személyek listája is rövid. Ilyen esetben a probléma a közös szócikk címválasztása: a „funkció neve” vagy a „személyek listája” (melyik legyen)? Ha a funkció részletesen le van írva, és/vagy a személyek listája bővül, akkor [szerintem] célszerűbb lenne két külön szócikkre bontani. Ez esetben [én] arra számítok, hogy a személyek listája bővülni fog. Viszont [én] arra tippelek, az Az Európai Bizottság elnöke szócikk nem fog bővülni, csak a benne lévő lista. Szubjektív javaslatom: (1) Európai Bizottság#A Bizottság elnökei bekezdésből kivenni a listát (mely csak egy duplikát), helyére egy "lásd" vagy bővebben" mutatósablont tenni, mely Az Európai Bizottság elnöke szócikkre mutat. (2) Az Európai Bizottság elnöke szócikket átnevezni "listája" névre, azaz listacikké átalakítani. Akela vita 2024. június 3., 16:47 (CEST)

@Akela: úgy csináltam, ahogy mondtad (Az Európai Bizottság elnökeinek listája zöld volt, az Európai Bizottság#A Bizottság elnökeira mutatott, amely szakasz most Az Európai Bizottság elnökeinek listája szócikkre mutat lásd méggel, viszont nem tudom, hogy miért zöld ez a szakasz).

Az Európai Bizottság elnöke pedig az Európai Bizottság#Elnök és biztosok szakaszra mutat. Így gondoltad? És elnézést, hogy most csináltammeg és most reagálok,de nem tudott ráállni mostanában az agyam, hogyan is kell csinálni ezt. Apród vita 2024. június 12., 15:59 (CEST)

Bár most,hogy visszanézek arra,amit mondtál,lehet,hogy nem úgy csináltam, ahogy mondtad. Vagy mégis? Apród vita 2024. június 12., 16:02 (CEST)

No, nem tudtam meg, jól csináltam-e. Apród vita 2024. június 12., 17:50 (CEST)

Pirosra mutató zöldek

A Speciális:Nem létező lapra mutató átirányítások tételeire kattintgatva úgy látom, hogy az ott felsorolt szócikknévtérbeli átirányítások többsége a lajostalanítási kampány mellékterméke. Ezek korábban rossz néven jöhettek létre, és aztán átnevezték őket a magyaros helyesírásra. Főleg @Csurla: csinált egy csomó cikkjelöltet. Ezeknek az eredetijénél sok esetben figyelmetlen törlés történt (valójában nincs is ilyesmire való protokollunk a cikkjelöltek bevezetése óta), és megmaradtak a piros cikkre mutató átirányítások. Ezek az átirányítások a jelen formájukban rosszak, azonban a szimpla törlésük elfedne egy problémát. Nevezetesen előbb javítani kellene a hivatkozó cikkben a név helyesírását a jó alakra (ami a cikkjelölt címe is), és ha esetleg nem elég nevezetes, akkor linkteleníteni is. Utána lehet törölni a hibás átirányítást. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2024. június 5., 22:05 (CEST)

A görög nevek esetében a cikkben jók vannak és törölhetőek pl.: Cikkjelölt:Dimoszthénisz Sztathátosz, Cikkjelölt:Efsztáthiosz Papavaszilíu, Cikkjelölt:Jerászimosz Jermanákosz. Csurla vita 2024. június 6., 17:46 (CEST)

Igazából nem arra gondoltam, hogy a cikkben jól vannak-e, hanem hogy a hibás átirányításra mutató cikkekben jól legyenek. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2024. június 12., 08:00 (CEST)

Nincs cikkeknek prioritása? Mette Frederiksen

Először azt hittem, hogy ez egy vicc. 5 éve miniszterelnök, és nem a világ másik végén, itt Európában. Szerintem megérdemelne egy cikket, mert ez egy szubcsonk szintjét sem éri el. 91.82.2.242 (vita) 2024. június 8., 05:42 (CEST)

Ahogy szokták mondani: szerkessz bátran! Vander Jtömb 2024. június 8., 10:40 (CEST)
A felelősség egyértelműen a tiéd, kedves névtelen kritikus, hiszen te nem írtad meg a cikket kiemelt szintre! -- Malatinszky vita 2024. június 8., 13:32 (CEST)
Tényleg nincs prioritási lista a Wikipédián. Hacsak nem az egyes szerkesztők fejében, a saját szempontjaik szerint. Szalakóta vita 2024. június 8., 17:56 (CEST)
Az infoboxban elég sok információ van róla. Nem kell szégyenkezni miatta! Wikizoli vita 2024. június 13., 10:23 (CEST)


Hogy mennyire kidolgozott a magyar Wikipédia felület: Bármilyen cikkhez lehet fontosságot "prioritást" rendelni, a műhelyek szintjén koordinálják a témákat. 2006-ban merült fel az ötlet, 2007-től van hozzá sablon is, amely révén megtekinthető a fontosság szerinti feldolgozottság.

– Rodrigó 2024. június 12., 11:34 (CEST)

Akkor lenne még az igazi, ha nem létező cikkeket is lehetne értékelni fontosság szerint! – B.Zsolt vita 2024. június 13., 00:53 (CEST)

Lehet, lásd például WPM:ERD/M. Hkoala 2024. június 13., 13:40 (CEST)

Sajnos, ez nem vicc. Szerintem nagyon sok és komoly hiányosságunk van az ún. prioritások között is, és mennél gyorsabban változik körülöttünk a világ, annál lassabban tudjuk tartalmas cikkekkel követni. Ezt jól mutatja a fent említett "műhelyek szintje" is, amely – egy-két aktív műhely kivételével – gyakorlatilag nem létezik. – Vadaro vita 2024. június 13., 09:13 (CEST)

Települések szócikkeinek védelme

Sziasztok! Felmerült a most lezajlott választások kapcsán, hogy érdemes lenne esetleg anonok és frissen regisztrált szerkesztők elleni védelmet tenni a település szócikkekre, mert a korábbi évek tapasztalata is azt mutatja, hogy anonok rendszeresen átirkálják a regnáló polgármesterek nevét a győztes polgármesterre, jóllehet a beiktatásuk csak októberben lesz majd. Technikailag ennek semmilyen akadálya nincs, azonban mivel ez elég sok szócikket érint, ezért szeretném itt felmérni, hogy milyen támogatottsága van. --PallertitcoC 2024. június 11., 07:34 (CEST)

Mi lenne, ha bevezetnénk egy külön paramétert? Bean49 vita 2024. június 11., 12:25 (CEST)

Jól van,  támogatom. Apród vita 2024. június 11., 10:00 (CEST)

Kedves szerkesztőtársak, külön figyelmetekbe ajánlanám, hogy megerősített szerkesztők nemcsak beirkálnak 2024-es eredményeket, hanem önálló szócikkekben is regisztrálják azt: Önkormányzati választások Balkányban. Tehát azzal nem oldunk meg dolgokat, mert megerősített szerkesztőkben is tudatosítani kell, hogy még nem polgármesterek. Apród vita 2024. június 11., 18:31 (CEST)

Nem értem, hogy az Önkormányzati választások Balkányban cikkel mi a probléma. Teljesen világosan és érthetően tartalmazza azt az információt, hogy ki a polgármester 2019-től 2024-ig, és ki lesz a polgármester 2024-től 2029-ig (történetesen ugyanaz az ember, de ez most nem számít). Ez egészen más, mint azt állítani, hogy Miskolc polgármestere már nem Veres Pál, hanem Tóth-Szántai József. -- Malatinszky vita 2024. június 11., 23:55 (CEST)

Vagy itt van egy másik megerősített szerkesztő, aki Budapest 2024-es főpolgármesterválasztásának eredményét beírta, miközben még mindig viták vannak arról, ki győzött. Szóval megerősített szerkesztőktől is védeni kell a szócikkeket, nemcsak frissen regisztrált szerkesztőktől. Apród vita 2024. június 11., 19:06 (CEST)

  •  Támogatom a félvédelmet a beiktatás napjáig azzal a feltétellel, hogy a levédés botjoggal történik, hogy használható maradjon a FV. A megerősített és automatikusan megerősített szerkesztők elleni védelmet nem támogatom, mivel akkor semmi mást sem tudnának módosítani a cikkeken, inkább szólni kell nekik, szükség esetén visszavonni a megerősítettséget vagy blokkolni őket az adott lapoktól, ha más nem használ. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2024. június 11., 20:27 (CEST)
Nem kell azonnal Észak-Koreát kiáltani és idegből bannolni. :D Én voltam a renitens, aki nem gondolta át alaposabban a dolgot, szóltál nekem és egyet is értettem veled, miattam ne bannolja senki a többi szerkesztőt...xD Köszönöm. Victor Knox vita 2024. június 11., 21:13 (CEST)
Sajnos nem te voltál az egyetlen... Félvédelem az indokolt, mert a régen regisztrált szerkesztőkkel lehet kommunikálni és megértik (ahogy te is), hogy tévedés előre beírni, de az IP-címek vagy már meg sem kapják az üzenetet, vagy nem is érdekli őket. Ha pedig regisztrációról történik notóriusan, akkor mehet a Bináris által vázolt forgatókönyv. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. június 11., 21:34 (CEST)
Így jogos igen, csak azt nem akartam, hogy én miattam más is bűnhődjön. :) Victor Knox vita 2024. június 11., 21:37 (CEST)

Akkor felhívást tettem közzé a járőrök üzenőfalán, jobbat nem tudok kitalálni: Wikipédia:Járőrök üzenőfala#Felhívás a járőrökhöz a települési önkormányzatok polgármestereit illetően. Apród vita 2024. június 11., 20:53 (CEST)

Most pedig kikerestem azokat a szócikkeket, amelyek címe szerint helyi önkormányzati választásokról szólnak és 2024 szó szerepel bennük (nem mindegyiküknél történt június 9 után változtatás és van amelyikük korszakhatárnak 2019-et tekinti, de megemlíti 2024-ig ki a polgármester):

Apród vita 2024. június 11., 21:34 (CEST)

 ellenzem, pontosabban szükségtelennek tartom. Esetleg a fővárosi kerületeknél és/vagy ezeknél a helyi választásos szócikkeknél indokolt lehet, de amúgy a jelenség nem kirívó; úgy ítélem meg, hogy kézben tartható. (Márpedig azt hiszem, nálam többet nem sokan foglalkoztak a magyar Wikipédián 1990 utáni hazai választástörténettel.) Úgy gondoltam – és pár kollégával beszéltünk is arról –, hogy simán elég rejteni, amiket a lelkes anonok beirkálnak, illetve én magam vállalom, hogy (úgyszintén rejtéssel) megcsinálom a nyári hónapokban a többi szócikket is, és utána már csak egy botgazdát kell találni, akit meg tudunk kéri, hogy az október 1. körüli napokban töröltesse a botjával a rejtő <!-> karaktereket. És hipp-hopp, mindenki boldog. Solymári vita 2024. június 11., 23:14 (CEST)

 megjegyzés Szerintem a következő három és fél hónapban érdeklődésre számot tartó (és enciklopédiába illő) információ lesz a hivatalban lévő polgármester személyén túl az is, hogy ki a megválasztott polgármester. Mi lenne, ha kiegészítenénk a {{Magyar település infobox}}(?) sablont egy "megválasztott polgármester" paraméterrel, ahova be lehetne írni a leendő polgármester nevét. Október elsején aztán egy bot végigmehetne a településcikkeken és a "polgármester = Gipsz Jakab" típusú sorokat kitörölné a sablonból, a "megválasztott polgármester = Tégla Béla" típusú sorokat meg átírná arra, hogy "polgármester = Tégla Béla". Talán @Bean49 is erre gondolt, amikor fentebb egy új paraméter hozzáadását javasolta. --Malatinszky vita 2024. június 11., 23:44 (CEST)

Személy szerint én ezt fölösleges munkának tartom, a választási tv. módosítása miatt van most ez a feltehetőleg egyszeri alkalom, hogy a megválasztott tisztségviselőknek 3-4 hónapot kell várni. Idei évtől állt szinkronba az önkori választás az EP választással, 2029-ben, ha májusban vagy júniusban lesz ismét a választás, akkor ott már nem kell várni hónapokat, hanem a választás másnapjától (de facto) hivatalba kerül a megválasztott tisségviselő. Szóval ezt a módosítást csak most erre a 3 és fél hónapra tudnánk alkalmazni, ennyit meg talán csak tudunk várni. :) Victor Knox vita 2024. június 12., 00:07 (CEST)
Ha jól értem, Solymári arra készül, hogy a következő hetekben beírja (de elrejti) a megválasztott polgármester nevét minden településcikkbe. Az én javaslatom pusztán annyi, hogy a beírt neveket ne rejtsük el, hanem a valóságnak megfelelően felcímkézve jelenítsük meg.
Egyébként a most megválasztott polgármesterek mandátuma csak négy évig és kilenc hónapig tart? Nem 2029 szeptemberében jár le?
-- Malatinszky vita 2024. június 12., 00:26 (CEST)
Ez egy felvetés volt a részemről, de nem rossz ötlet a tiéd sem. Viszont forrásolni igazából akkor lesz majd csak érdemes, ha az NVI közzéteszi az eredményadatokat valtor.valasztas.hu etc. formátumban is [az ilyen adatok a választás.hu-n a Nyilvántartások fül alól érhetők el], mert sok év tapasztalata alapján csak ezek tekinthetők "öröklinkeknek". A választáshoz közeli időszakokban elérhető ottani linkekkel elég gyakran elő szokott fordulni, hogy rövid időn belül halott linkké válnak, vagy már nem az eredeti céloldalra mutatnak. Solymári vita 2024. június 12., 07:16 (CEST)
No hát @Malatinszky: fenti kérdésére válaszolva az Önkormányzati választások Balkányban szócikkel is az az egyik probléma, hogy most viszont így nem lehet őket forrásolni (nem is lettek forrásolva - egyébként a 2019-es sem, de az más tészta -, de mondom, amúgy sem lehet még forrásolni őket a Solymári által mondottak miatt), a másik, hogy lehet most egy polgármestert megválasztottak, de ha történetesen ha 2024-ben egy személyt megválasztanak polgármesternek és szeptember 30-ig meghal, akkor szerintem nem lehet polgármesternek tekinteni, legalábbis 2024-től nem, mert az számít, hogy kit iktatnak be október 1-én.
Mert mit is jelent az a szó, hogy beiktatás? A lexiq.hu szerint Hivatalos, ünnepélyes kinevezés vagy előléptetés valamilyen tisztségbe vagy szerepkörbe, amivel egyidőben a beavatott személy megkapja új rangjának jogkörét és teendőit (azért nem a wikipédia szócikkére hivatkozok, mert az szűken értelmezi a beiktatás fogalmát, régi időkre vonatkoztatva csak). Apród vita 2024. június 12., 07:56 (CEST)
Ha van kedve meg kapacitása a nyáron Solymárinak hozzá, akkor én támogatom. A most megválasztottak tisztségviselőknek rövidebb időszakra/ciklusra szól a mandátumuk (4 év 7/8 hónap), 2024.október 1-től 2029 május/júniusáig a következő EP/Önkori választásokig. 2029-ben, akiket majd akkor választanak meg, azoknak lesz ismét teljesen kerek 5 éves a ciklusa 2029 május/júniusától 2034 május/júniusáig, a jelenlegi tv. szerint, és ha addig nem módosítják megint. :) Victor Knox vita 2024. június 12., 13:37 (CEST)
Semmilyen munkát nem alapoznék arra a feltételezésre, hogy mi lesz öt év múlva. Ez itt Magyarország. A mostani állapot sem jutott senkinek az eszébe pár éve. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2024. június 12., 07:59 (CEST)
Ez így van. Victor Knox vita 2024. június 12., 13:40 (CEST)

Köszönet

Kedves Kollégák!

Jobb ötlet híján ezen a helyen szeretném közreadni a mondandómat. Nem szokás megköszönni, amit itt fogok, pedig pontosan annyira hálátlan feladatkör, mint az, hogy „drága doktornő, írjon már fel nekem három havi Emzéperiksz Retard tablettát”. Köszönöm szépen Rodrigo, Csigabi és FoBe közreműködését, nagy számban felgyülemlett felesleges allapjaim {{azonnali}} sablon alapján történt eltakarításában, és természetesen velük együtt azokét is, akik más alkalommal, másban voltak szívesek segíteni. – Garamond vita 2024. június 13., 13:20 (CEST)

Köszönöm Pallerti <3 (Bandee0615 zoknibábjának blokkja)

Szeretném megköszönni Pallerti (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) szerkesztőnek, hogy megnézte és végre blokkolta Márton Ádám (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) szerkesztőt. És köszönöm azoknak, akik nem elküldtek engem, hanem foglakoztak ezzel a kérdéssél. Remélem ezt nem fogják törölni. 94.44.246.114 (vita) 2024. június 12., 11:55 (CEST)

Mennyire élettelennek és bunkónak kell lenni, hogy valaki ilyesmit köszönjön meg, hogy egy tisztességes szerkesztőt kitiltottak? Te mit tettél le az asztalra? Semmit. Csak a százezredik ip-ddel itt koslatsz Bandee után, és próbálod őt bemártani (szerencsére eddig nem vettek komolyan), most meg itt örvendezel, hogy kitiltották. Dicséretes, mondhatom. Én meg nagyon remélem, hogy törlik ezt, sőt az összes ip-det a rendszerből. Rád fér. 31.46.203.78 (vita) 2024. június 12., 12:37 (CEST)
IP-címet nem lehet törölni. Szerkesztést igen. Nem mindegy. Alfa-ketosav vita 2024. június 17., 16:01 (CEST)

Remélem, nem történt tévedés, mert az említett szerkesztő színvonalas cikkeket hozott létre, bővítve a Wikipédiát, nem pedig rombolt vagy trollkodott. :/ Mindenesetre az új szócikkek születését fontosabbnak tartanám, mint a kicsinyes bosszút (vélt vagy valós szerkesztők ellen). Bár anno Bandee kitiltását is fenntartásokkal kezeltem, mivel úgy tűnt, nem rosszindulatból vagy vandál szándékkal szegett szabályt, bár valóban megtette ezt. – HG vita 2024. június 12., 12:22 (CEST)

Gratulálok, remélem most hogy kb. 100 olyan cikket sikerült törölni amik amúgy teljesen szabályosak és hasznosak voltak, és fel sem merült volna a törlésük ha nem adott szerkesztő hozza létre őket, most már mindenki nyugodtan alszik, hogy ezzel is több lett a Wikipédia. A lényeg a szabály betűje, akkor is ha az egyébként tökéletesen ellentétes bármiféle konstruktív hozzáállással. A kedves anonnak aki a szakaszt indította pedig hálás köszönet a kibickedésért, igaz hogy neki egy karakternyi hasznos szerkesztése nincs, csak a partvonal mellől kiabál, de legalább azt jól tud. Az lenne az igazi, ha a "leleplezett" szerkesztő összes törölt cikkét kötelezően újra kéne írnia az ilyen besúgóknak. Ha már úgyis annyira szívén viseli a Wikipédia érdekeit. – XXLVenom999 vita 2024. június 12., 14:03 (CEST)

Szívemből szóltál, mint annyiszor. A témanyitó anonnal pedig pont ez a baj, hogy nagy legénynek képzelik magukat, mások bemártása az megy, de az hogy ténylegesen konstruktívan működjenek közre, az már nem megy (tényleg, milyen jó ötlet lenne a "besúgóra" rábízni, hogy írja újra a törölt cikkeket). Legalább az is ténylegesen hasznossá tenné magát. 31.46.203.78 (vita) 2024. június 12., 15:20 (CEST)

@XXLVenom999: Úgy látszik, egyesek számára rombolni könnyebb, mint alkotni valamit. – HG vita 2024. június 12., 14:18 (CEST)

Ebben én se értek egyet, hogy jó cikkeket töröljük. Akár Bandee volt, akár nem, jó cikkeket hozott létre. Talán, ha nincs is az anon, akkor ki se derül. És mi van, ha egy kitiltott szerkesztő az évek folyamán megváltozik és már okosabban használná a wikit? – Fromiadrian vita 2024. június 12., 15:09 (CEST)

Bandee-t végül amiatt tiltották ki, mert nem megerősített szerkesztőként járőri tevékenységet végzett egy járőrtől kölcsön vagy örökbe adott bottal, így Bandee szerkesztései úgy lettek leellenőrizve, mintha azon járőr ellenőrzései volnának. Ezt visszaélésnek tekintették és közösségi határozattal kitiltották. Szóval nem amiatt tiltották ki, mert rossz szerkesztéseket végzett.

Ezt nem Pallerti vagy éppen Bandee ellen vagy mellett mondom (a véleményemet inkább megtartom magamnak), csakhogy képben legyünk, hátha valaki nem emlékszik az előző rész tartalmára. Apród vita 2024. június 12., 15:24 (CEST)

Előbb-utóbb a szerkesztései miatt is ki lett volna tiltva (Vander is tudna mesélni a küzdelméről, de -- szerintem -- mások is). Bandee0615 ráadásul azt állította, hogy visszavonulni kívánkozik, miközben mindvégig megpróbált az orránál fogva vezetni. Nem egy-két embert, hanem az egész közösséget. És egy darabig sikerült is neki. Azt se felejtsük el, hogy Bandee0615-öt nem pusztán a huwiki tiltotta ki, hanem globálisan bannolták az összes Wikipédiáról. HG-nak azt az alaptalan vádját, hogy itt bármiféle, pláne kicsinyes bosszúról lenne szó, határozottan visszautasítom a magam nevében, mivel mások motivációjáról nem nyilatkozhatok, így az első anon nevében sem (az mondjuk vicces, hogy a másik anon ugyanúgy IP-ről szól be és bele, tehát gyakorlatilag ő sem kevésbé kibic a másiknál). Abban mondjuk igaza van, hogy nem ilyen stílusban kellett volna tudtunkra hoznia a hozzáállását, sőt, talán az lett volna a legjobb, ha nem teszi. Azt mondjuk erősen kétlem, hogy aki nem rosszindulatú az IRL fenyegetne másokat.

A Wikipédia:Kitiltás egyértelmű, de le merném fogadni, hogyha nem tartanánk be, akkor mások meg azért hőbörögnének. El kéne már dönteni, hogy mi legyen: betű szerint tartsuk be az irányelveket, vagy ne? Az úgy nem megy, hogy mindig úgy állunk hozzá, ahogyan azt az érdekeink éppen megkívánják. Esetleg meg lehet próbáltatni megváltoztatni az irányelvet, de nem árt figyelembe venni, hogy ez nem huwikis találmány, hanem már az enwikin is létezett már szinte a kezdetek óta, így már több mint 20 éve, és feltehetően nem brahiból hozták létre és tartják fenn. Persze könnyebb másokat szapulni, hogy betartják a szabályokat. Nem is értem, miért utóbbiaknak kellene rosszul érezniük magukat, amiért szabályt követnek, azok helyett, akik pofátlanul megszegik azokat, és folyamatosan hülyének próbálnak nézni másokat. Azokat is, akik most bevédik. Esetleg próbáljanak meg a bandeesták egy fordított quickpollt és próbálják meggyőzni a huwiki szerkesztőit arról, hogy rehabilitálva legyen Bandee. Ha sikerrel járnak, akkor próbálják ugyanerről meggyőzni az intézőket, hogy Bandee0615 ne legyen globálisan bannolva.

Annak amúgy semmi akadálya, hogy a törölt szócikkeket bárki, aki nincs kitiltva, újra létrehozza. Akinek fontosak ezek a szócikkek, az hozza őket létre újra, ezek egy része nem problémás (mint infobox, listák, felsorolások, nem módosítható számadatok), a másik részüket pedig nyugodtan megfogalmazhatja bárki a saját szavaival.

Végezetül: bár tény, hogy a tartalomlétrehozás a fő szempont, de nem mindenáron és bizony vannak helyzetek, amikor ezen túl kell látni! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. június 12., 16:24 (CEST)

Kedves Hufi, a "gyakorlatilag ő sem kevésbé kibic a másiknál" részt eléggé kétségbe vonnám, mert annak ellenére, hogy én is anonim vagyok, én messze nem vagyok olyan, mint a témanyitó; sőt, különösen elítélem az ilyesmi tevékenységet. Nem kéne minden anonnal szemben előítéletesnek lenni. Tény, hogy elég sok troll/vandál anon tobzódik itt a wikin, de azért vannak hasznosak is. A témaindító nem tartozik közéjük. Viszont köszi, hogy alapvetően egyetértettél velem. Üdv 31.46.203.78 (vita) 2024. június 12., 19:24 (CEST)
A helyzet az, hogy te a pálya egyik oldaláról kiabáltál be, ő pedig a másikról, így ebből a szempontból mindketten egyformák vagytok.
De ez csak kettőtökre vonatkozik, nem a többi anonra, és az, hogy előítéletet próbálsz belemagyarázni a mondanivalómban, sokat elárul rólad. Így a továbbiakban nem is nagyon van mondandóm számodra, mert csak kiforgatod. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. június 12., 22:31 (CEST)

Nem azért, hogy a témanyitó felkészültségét kétségbe vonjam, de a címbe a "Köszönöm" után kell egy vessző; gimiben egy ilyen hiba nálunk (igaz, magyartanárnő volt az ofőnk) már kb. második osztályban a "helyből egyes" kategóriájába esett. Solymári vita 2024. június 12., 16:36 (CEST)

Fontos hozzászólásǃǃǃǃ Lecsapott a górcsőǃǃǃǃ Dudva posta 2024. június 12., 23:04 (CEST)

"HG-nak azt az alaptalan vádját, hogy itt bármiféle, pláne kicsinyes bosszúról lenne szó, határozottan visszautasítom a magam nevében" - Nem értem, miért vetted magadra, egyértelműen anonra céloztam, akinek az az egyetlen wikis tevékenysége, hogy Bandee-val kapcsolatban írogat különféle platformokra. Nehéz elhinni, hogy a wiki iránti elkötelezett szeretete motiválja és nem kifejezetten Bandee személye ellen irányult a tevékenysége. – HG vita 2024. június 12., 16:49 (CEST) - EDIT: Ami Bandee szerkesztéseit illeti, eleget küzdöttem vele én is (Misibácsival együtt), de a kitiltása előtt nem emlékszem, hogy lettek volna komoly problémák velük (ahogy a zoknibábja sem követett el durva szerkesztési hibákat). Más profilját használni hatalmas ostobaság volt és mindenképpen szankcionálandó (a végleges tiltást erősnek érzem), de nem úgy tűnt, mintha ezt a visszaélést ártó szándékkal tette volna - inkább szűklátókörűségből/tájékozatlanságból.– Aláíratlan hozzászólás, szerzője HG (vitalap | szerkesztései) 2024. június 12., 16:54‎ (CEST)

Bithünia uralkodóinak dinasztiája

@Balabenc:Sziasztok! Szeretnék segítséget kérni, mivel magyar forrásokban még csak említését sem találtam a angolul Boteirid dinasztiának nevezett ház magyar nevéről, akik az ókori Bithüniában uralkodtak és az infoboxokban szerepel a dinasztia neve. A ház a wikidata alapján az első vezetőról, Boteiras-ról(wd) kapta nevét. Mi lenne ennek a helyes magyar átirata: Boteiras(z)-ház vagy -dinasztia, Boteiridák, esetleg valami más? Előre is köszönöm! Üdv, Reas vita 2024. június 15., 11:44 (CEST)

@Laszlovszky András? Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2024. június 15., 12:32 (CEST)

Konkrétan Bithüniával nemigen foglalkoztam, de kicsit utánanézve az látszik, hogy ezt a Boteiraszt csak egyetlen forrás említi, Elég valószínűnek tartom, hogy egy mitikus ős, a későbbi korok költeménye. Memnón ráadásul jó négy évszázaddal az állítólagos Boteirasz után élt. Ha ő Boteiridáknak nevezte volna az uralkodóházat, az is legfeljebb valahol az ő életrajzában, vagy Boteirasz cikkében említendő. De ez csak az első blikk. – LApankuš 2024. június 15., 18:38 (CEST)

A Boteiridák szerintem is megfelelő az uralkodóházra, a Boteirasz a feltehetően mitikus ősre, mint az fentebb szerepel. Ebben tehát egyetértek. Alfa-ketosav vita 2024. június 17., 16:00 (CEST)

Mi legyen a Wikitanács hiányában nem tárgyalt beadványokkal?

Érkezett egy beadvány a Wikitanácsi indítványok oldalára, amely természetszerűleg nem kerül(t) megtárgyalásra a WT által, mivel jelenleg nincs megválasztott tagja. Az ilyen esetekről nem rendelkezik az irányelv. Ez, hogy nincs róla irányelv még nem lenne probléma, hiszen "automatikusan" életbe lép az, hogy közösségi döntésre van szükség. Ennek megfelelően javaslom, hogy az ilyen beadványok vagy automatikusan kerüljenek át a Wikipédia:Véleménykérés oldalra (tartalmától függően vagy a "Tartalmi véleménykérés" vagy a "Szerkesztők véleményezése" közé, vagy az "Egyéb" kocsmafalon kerüljön megtárgyalásra. Azt semmiképpen sem tartom korrekt eljárásnak, hogy minden további nélkül egyszerűen lezárásra (ignorálásra) kerüljön – függetlenül attól, hogy a mostani beadvány egyáltalán megszülethetett-e, lásd erről a Bináris vitafalán folytatott megbeszélést. A konkrét esetben születhet olyan döntés is, hogy a beadvány semmis a szerkesztő blokkja miatt, és emiatt a Wikitanács valószínűleg be sem fogadta volna, de a jelen helyzetben valamilyen közösségi döntésnek kell születnie minden ilyen esetről, ami a későbbiekben előfordulhat a Wikitanács hiánya miatt. Dodi123 vita 2024. június 16., 10:31 (CEST)

Ahogy a Szerkesztővita:Bináris#Lezárt ügy vs. nem tárgyalt ügy szakaszban kifejtettem, ez egy álprobléma. A blokkolt szerkesztő munkásságával nem kell foglalkozni, nem kell külön vitrint építeni neki a wikitanácsi indítványok falán. A jövőben pedig aki ilyen beadványt akarna készíteni, minden felületen bele fog ütközni a figyelmeztetésbe, hogy ez nem lehetséges, tehát jóhiszeműen nem adhat be beadványt. Nem létező problémákat nem kell megoldani. Uff. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2024. június 16., 10:43 (CEST)

+1   Wikizoli vita 2024. június 16., 11:23 (CEST)
@Bináris: A figyelmeztető sablonok elhelyezésével helyesen jártál el. Azzal semmi bajom nincs. A problémám az, hogy a Wikipédia:Vitarendezés irányelvnek a „Ha már semmi sem segít: jön Wikitanács!” szakasza így, hogy „nem alkalmazható” nem ad semmi támpontot arra, hogy mit tehet egy szerkesztő a Wikitanács hiányában. Nekünk, régi szerkesztőknek természetes, hogy a közösséghez lehet fordulni egy közösségi döntésért, de az újaknak, és talán még a nem annyira újaknak sem biztos, hogy ez evidens. A beadvány ebben a konkrét esetben, mivel blokkolt szerkesztőről van szó, esetleg lezártnak tekinthető, de ebben nem vagyok teljesen biztos. Ez a beadvány – a körülmények alapján – nem lezárást érdemel, hanem visszavonást, mint "blokkolt szerkesztő tiltott szerkesztése".
Éppen ezért szükségesnek érzem a Vitarendezés irányelv „Ha már semmi sem segít: jön Wikitanács!” szakaszának a kiegészítését például egy ilyen mondattal: „A Wikitanács hiányában vagy működésképtelensége esetén a problémád megoldása érdekében fordulhatsz a közösséghez egy kocsmafali megbeszélés formájában.” A szöveg esetleg eltérhet ettől, a lényege lenne ez. Mivel ez egy irányelv, akkor is, ha ez evidensnek tűnik, ehhez legalább egy gyors szavazásra lenne szükség. – Dodi123 vita 2024. június 16., 13:05 (CEST)
Mi volt a WT előtt? Van bármilyen lehetőség, amit a WT létrejötte elzárt? Egyébként tőlem lehet benne egy ilyen mondat, nem zavar senkit. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2024. június 16., 13:54 (CEST)
A WT előtti időkról szó van az irányelvben: „Réges-régen, a wikióidőkben, amikor még nem volt WT, üzemelt a vitarendezésnek egy másik csúcsfóruma, az azóta bezárt Wikipédia:Szerkesztők szankcionálása. Wikitörténelmi forrásdokumentumként őrizzük a bezárása óta (bár egyes döntései, pl. a végleges kizárásokról, máig érvényesek), lehet tanulmányozni.” Ha ebben egyetértés van, akár vissza is állítható, amíg nem tudunk ismét működőképes Wikitanácsot létrehozni. – Dodi123 vita 2024. június 16., 15:05 (CEST)

@Dodi123: akkor most megítélésed szerint nem jártam el helyesen? Apród vita 2024. június 16., 10:50 (CEST)

@Apród: A lezárásoddal nincs probléma, mert ezzel a sablonnal elejét lehetett venni annak, hogy valaki hozzászóljon. Nekem ennek, és az esetleges ide érkező későbbi beadványoknak a további sorsa nem tiszta. – Dodi123 vita 2024. június 16., 13:09 (CEST)

Ez egy kicsit megint azt a korábbi, többször tárgyalt anyagi természetű kérdéskört veti fel bennem, hogy alkalmazottakkal lehetne ezt megoldani, akiknek akár a WT lehetne a „munkájuk”, hisz mi is történt? Nincs felkent illetékes egy adminisztratív eljárás lefolytatására, mert ő is önkéntes (lenne), és ha nem is vonult vissza a Wikitől, nagy valószínűséggel van saját élete munkával, családdal, kutyával, macskával stb., ezért adott esetben azok fognak prioritást élvezni a Wikivel szemben, ha valami családi vagy munkaügyi többletfeladat üti fel a fejét, ami gyakran megesik. De ha erre a fent vázolt protokoll is a válasz, hogy valamelyik kocsmafalon megbeszélik az adott ügyet az épp arra járó szerkesztők, mennyire bír az kötő erővel egy WT-határozathoz képest? – Vander Jtömb 2024. június 17., 03:38 (CEST)

Modell

Szét kell-e bontani ezt a szócikket (Modell) több szócikkre (Modell (tudomány) és Modell (egyértelműsítő lap) is létezik) vagy sem? Apród vita 2024. június 16., 19:19 (CEST)

Most látom csak, hogy ez eredetileg egyértelműsítőre való átirányítás volt, csak valaki rátelepített egy szócikket. Apród vita 2024. június 16., 19:43 (CEST)

Akkor vagy el kell ezt is látni egy zárójeles kiegészítéssel, mondjuk „Modell (fogalom)”, vagy vissza kéne alakítani az egyértelműsítőre való átirányítást. Én inkább az előbbire szavaznék. Vander Jtömb 2024. június 17., 03:05 (CEST)
Még várok, hogy más is ezt javasolja-e (egyáltalán más is javasol valamit). Apród vita 2024. június 17., 13:36 (CEST)
Az bizonyos, hogy a „Modell”-nek az egyértelműsítőre kell mutatnia, hisz annyi jelentése van, amit a szócikk is taglal, de attól még megmaradhatna a szócikk, csak a javasolt címváltoztatással. Vander Jtömb 2024. június 17., 15:28 (CEST)
Akkor átneveztem a Modellt Modell (fogalom)-má, a Modell szót pedig átirányítássá az egyértelműsítő lapra. Apród vita 2024. június 17., 18:52 (CEST)
Szerintem ez teljesen jó. Vander Jtömb 2024. június 17., 19:12 (CEST)

Poroszország

Tudom, hogy a Wiki önkéntes munka és nem szabad felróni, ha hiányzik egy-egy cikk, most azonban kivételt teszek, mert nem nagyon értem a jelenlegi helyzetet. A Poroszország egy egyértelműsítő lapra mutat, ahol a kezdetektől a megszűnéséig az összes porosz állam fel van tüntetve, és egy kivételével mind kék is. Az angol en:Prussia szócikknek viszont nincs magyar párja. a magyar Wiki alaposabb lett volna és szétbontotta ezt a nagy fogalmat? Vagy van még egy olyan tág témakör, mely saját cikket érdemelne? Akkor viszont miért nem szerepel az egyértelműsítő lapon?

Amiért én ide írok, az az, hogy több vasúttörténetet bemutató cikk hivatkozik Poroszországra, ám én nem tudom, hogy hova is kellene mutatni a linknek. Az angol és német változat az egyértelműsítés nélküli Poroszországra mutat, ami nálunk ebben a formában nem létezik. Jobb híján a Porosz Királyság (1701–1934) mellett döntöttem, ennek fennállása esett egybe a vasút kialakulásával is. Rendben van ez így? B.Zsolt vita 2024. június 17., 23:07 (CEST)

Szerintem igen, rendben. „Jelző nélküli” Poroszország, az lehet a Porosz Hercegség vagy a Porosz Királyság vagy (ritkán) a Porosz Szabadállam, adott időkorszaktól függően. Ezek nagyjából egymás utódai (egy időben csak az egyik létezett közülük). Az összes többi „jelzős” Poroszország, földrajzilag és időben különböző kisebb-nagyobb részterületek, azokat csak a jelzőjükkel együtt volna szabad megnevezni, ill arra javítani. A kezdeti vasútépítő korszak valóban a Porosz Királyság jellemzője. Akela vita 2024. június 17., 23:37 (CEST)

Apró technikai dolog, hogy az angol Poroszországnak van Wikidata-adatlapja is, így ha egy infobox hivatkozik Poroszországra a Wikidatán keresztül, a link nem lesz kattintható. Lásd: Porosz tallér. Biztosan nem lenne érdemes egy összefoglaló Poroszország cikknek magyarul is? – B.Zsolt vita 2024. június 17., 23:40 (CEST)
De, lenne értelme magyarul is!
Magam is csodálkozom, hogy magyar interwiki nélküli ez a WD-elem... – Joey üzenj nekem 2024. június 18., 00:19 (CEST)
A feladat körültekintést igényel, mert rengeteg linket is javítani kell majd utána. – B.Zsolt vita 2024. június 18., 00:28 (CEST)
Világos, de attól még tartom a véleményem! – Joey üzenj nekem 2024. június 18., 02:02 (CEST)

Én nem az angol wiki, hanem a német wiki alapján tájékozódtam (mégiscsak nekik van közük a poroszokhoz) és azt láttam, hogy egyértelműsítő lapjuk nekik is van erről (https://de.wiki.x.io/wiki/Preu%C3%9Fen_(Begriffskl%C3%A4rung)) (és nemcsak a hajók miatt, hanem államokként is), tehát nem biztos, hogy az egyértelműsítő lap sutba dobása a legjobb megoldás minderre. Márcsak azért sem, mert pl. az 1918-tól 1947-ig fennálló Porosz Szabadállam is legalább olyan bazi nagy szócikk lett, mint maga a Poroszország szócikk (Preußen). És a többi poroszállamos szócikkel is ez a helyzet. Ez a magyar egyértelműsítő kéklinkesitett szócikkeknél persze nem feltünő, mert nem bazi nagy szócikkek lettek belőlük. Hogy két példát mutassak:

Mindez azért jelent problémát, mert ha valaki német szócikkek alapján szeretné kiegészíteni a magyar szócikkeket, erre maga a Poroszország szócikk nem lenne alkalmas, mivel bazi nagy meg bazi nagy az két nagy bazi naggyal egyenlő. Egyébként pedig nem szokatlan, hogy történeti korszakonként veszünk egy országot külön szócikkeként, Magyarország esetében is ez van, sőt Erdély és az Erdélyi Fejedelemség (egyértelműsítő lap)en belül is több szócikk is külön szócikkeket képeznek. Apród vita 2024. június 18., 08:28 (CEST)

Követelmény

Volt egy Követelmény (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd) cikk, WD-kódja Q20819677, angol megfelelő nélkül, amelybe KisSz belefordította az angol en:Requirement cikket, amelynek WD-kódja tervezési követelmény (Q774228), és amelynek nincs magyar megfelelője. Ha valaki ki tudja/akarja bogozni... Vépi vita 2024. június 23., 11:09 (CEST)

Az jó megoldás lehet, hogy ezt a szócikket átmozgatjuk a Q774228-hoz? Plusz, ha jól látom, fordítás sablon sincs benne, ezt mindjárt pótlom. WolfmanFP vita 2024. június 23., 19:46 (CEST)

Vezetéknév vs. keresztnév

Van egy kérdés, ami nem hagy nyugodni: egy mű cselekményének leírásánál a szereplőkre a vezetéknevükkel vagy a keresztnevükkel hivatkozzunk? Az enwikin sem találtam erre leírást és ott sem következetesen használják egyiket vagy másikat - van, ahol össze-vissza utalnak különböző szereplőkre ugyanabban a szócikkben (egyikre a vezetéknevén, másikra a keresztnevén).

Rambót pl. furcsa lenne Johnként emlegetni, ugyanakkor a Jóbarátok Monicáját nem hívjuk Gellernek. Van erre külön valami stilisztikai szabály? HG vita 2024. június 21., 15:34 (CEST)

Csak magánvélemény: szerintem azt a nevet érdemes használni, legalábbis előnyben részesíteni, amit az alkotó is használ vagy gyakrabban használ. Eleve vannak olyan szereeplők, akiknek egyik vagy másik neve ki sem derül, más (jellemzően főbb) szereplőket maga az alkotó is hol így, hol úgy említi, pl. Arany Toldi Miklóst néhol Toldiként, néhol Miklósként. De azt is tudjuk, hogy ha pusztán Toldit ír, akkor az Toldi Györgyöt nem jelölheti: ő teljes névvel, vagy legfeljebb Györgyként szerepel, hogy ne lehessen összetéveszteni. Bizonyos tematikájú (pl. katonai környezetben játszódó) műveknél kifejezetten a vezetéknév használata dominál, egy Barátok közt típusú limonádénál viszont rá van kényszerülve az ember a keresztnevekre, mert előfordulhat, hogy egy mondat tíz szereplője közül hetet Berényinek hívnak... Solymári vita 2024. június 21., 15:59 (CEST)

Köszi, ez is jogos. Most nézek egy filmet (nemsokára megírom a szócikkét), ott mindenkire a vezetéknevén hivatkoznak, de a női szereplőket valamiért a keresztnevükön szólítják. Használjam vajon én is ezt a szócikkben? – HG vita 2024. június 21., 16:15 (CEST)

A cselekmény leírásánál nyugodtan, de akinél kiderül a teljes név, illetve a foglalkozás, rendfokozat, más szereplőhöz való rokoni viszony stb. (ha ezek valamelyike releváns), akkor a szereplőlistába lehetőleg azok is kerüljenek bele. Solymári vita 2024. június 21., 16:51 (CEST)

Szerintem a fiktív szereplőknél ez nem igazán fontos, mind a kettő elfogadható. Attól mászom a falra, amikor létező embereket emlegetnek keresztnéven. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2024. június 21., 17:00 (CEST)S

Szerintem nem mindegy, a Rambo jó példa rá. Vander Jtömb 2024. június 21., 20:32 (CEST)
Adott esetben szükség lehet erre is, a család többi tagjától való megkülönböztetésképpen, például "Gipsz Jakab és József együtt indultak a csatába, ahol Jakab halálos sebet kapott." Hkoala 2024. június 27., 13:16 (CEST)
Izlandi és thai személyeknél pedig ez a helyzet (tudom, nem erre gondoltál). Cassandro Ħelyi vita 2024. június 27., 13:25 (CEST)

Többször van olyan, hogy egy karakternek ismert a teljes neve, mégis inkább vagy kereszt, vagy vezetéknevét használják. Jellemzően inkább vezetéknevet, keresztnevet csak akkor, ha az illetővel van valamilyen bizalmas viszony, a Jóbarátoknál ez természetes, ahogy a Rambónál az is, hogy Trautman ezredes Johnnak, vagy akár Johnny-nak hívja, hisz régi bajtársak, de ettől még Rambo Rambo marad. Ami a szócikkeket illeti, ott sem minden szerkesztő van a helyzet magaslatán és érzi kellőképpen, hogy mi illene, ezért írnak összevissza mindefélét; magam is vezetéknevesítettem filmbeli karaktereket, akiket teljesen indokolatlanul emlegettek a keresztnevükön. – Vander Jtömb 2024. június 21., 20:26 (CEST)

Köszönöm a válaszokat, egyelőre arra jutottam, hogy a filmben használt megszólítást veszem alapul. – HG vita 2024. július 1., 11:43 (CEST)

Sablondokumentációk botozása

Megoldva, kész, ok, stb. Megoldva

Minden dokumentációs allapot (/doc) ellátnék egy Sablon:Dokumentációs allap sablonnal. A sablonnak 213 párja van a nyelvi változatokban, az enwikin 96 ezer beillesztése van. Lehetőséget biztosítana fogalom szintű módosításokra, kategóriák finomhangolására, ennek megfelelően ki is szedném a dokumentációs allap színtű információkat. Van-e ellenvetésetek? Bean49 vita 2024. június 21., 22:12 (CEST)

Részemről mehet. Egyszer már én is átszaladtam a sablonokon, de mivel olyan kuszaság volt benne, biztos van olyan sablon, ami akkor kimaradt. Egy második nekifutással talán az első botozásból kimaradtak is sorra kerülnek! :) – B.Zsolt vita 2024. június 21., 22:32 (CEST)

Köszönöm a támogatásokat. Megtörtént. Bean49 vita 2024. július 1., 12:51 (CEST)

Voting to ratify the Wikimedia Movement Charter is now open – cast your vote

You can find this message translated into additional languages on Meta-wiki. Segíts lefordítani a saját nyelvedre

Hello everyone,

The voting to ratify the Wikimedia Movement Charter is now open. The Wikimedia Movement Charter is a document to define roles and responsibilities for all the members and entities of the Wikimedia movement, including the creation of a new body – the Global Council – for movement governance.

The final version of the Wikimedia Movement Charter is available on Meta in different languages and attached here in PDF format for your reading.

Voting commenced on SecurePoll on June 25, 2024 at 00:01 UTC and will conclude on July 9, 2024 at 23:59 UTC. Please read more on the voter information and eligibility details.

After reading the Charter, please vote here and share this note further.

If you have any questions about the ratification vote, please contact the Charter Electoral Commission at cec@wikimedia.org.

On behalf of the CEC,

RamzyM (WMF) 2024. június 25., 12:51 (CEST)

Munka hátráltatása

Jónéhány napja felfigyeltem egy-két wikipédia cikkre, amiket érdemes lenne feljavítani. Azonban van egy "bizonyos valaki", aki ezeket az észrevételeket egyszerűen visszavonja.

Ajmara nyelv, Altún Ha, Tazumal, Pipilek (nincs infóbox, és elavult információk. Holnap meg szeretném csinálni az új bevezetőt).


Egy saját ilyen cikkem is van, amit szeretnék jobbá tenni, viszont ehhez segítséget kérnék.

Szvázi nyelv Balabenc vita 2024. június 27., 12:16 (CEST)

Szia!
Annyiban igaza van @Reas:nak, hogy attól, hogy egy cikket régen szerkesztettek, még nem feltétlenül elavult, akkor sem, ha esetleg téves információk szerepelnek benne. Ezt a sablont leginkább a számszerű v egyéb tényadatok esetén érdemes használni. Ha viszont úgy gondolod, hogy a cikkben szereplő állítások (vagy egy részük) helytelen, és éppen nincs időd javítani, akkor inkább a {{lektor}}(?) sablon a javasolt. – Winston vita 2024. június 27., 13:06 (CEST)

A véleménykülönbség nem feltétlenül hátráltatás; ha pedig valakivel problémád van, és már ide írsz, akkor nevezd meg és linkeld be az illetőt, hogy tudjuk, kiről-miről beszélsz, és ne nekünk kelljen nyomozni. Winstonnak köszönöm, hogy érthetővé tette a beírásodat. Első körben a szócikkek vitalapján szokás megbeszélni a problémákat, ennek nem látom a nyomát. Ha a vitalapon érvekkel nem sikerül meggyőzni egymást, akkor jöhet mások bevonása. Mondjuk az elsőnek belinkelt cikk ügyében hol érveltél? Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2024. június 27., 13:20 (CEST)

Kiemelés

Még két nap van hátra és sajnos elég gyér a részvétel. Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/One Ok Rock Megköszönném, ha rá tudnátok nézni :) Üdv Xia Üzenő 2024. július 6., 22:27 (CEST)

Itt már jó ideje mindenre gyér a részvétel. Vander Jtömb 2024. július 7., 02:11 (CEST)

Voting to ratify the Wikimedia Movement Charter is ending soon

You can find this message translated into additional languages on Meta-wiki. Segíts lefordítani a saját nyelvedre

Hello everyone,

This is a kind reminder that the voting period to ratify the Wikimedia Movement Charter will be closed on July 9, 2024, at 23:59 UTC.

If you have not voted yet, please vote on SecurePoll.

On behalf of the Charter Electoral Commission,

/magyar/

Üdv mindenkinek

Ez egy kedves emlékeztető, hogy a Wikimédia Mozgalom Chartájának ratifikálására vonatkozó szavazási időszak 2024. július 9-én, 23:59-kor (UTC) zárul.

Ha még nem szavaztál, szavazz a SecurePollon.

A Charta Választási Bizottság nevében

RamzyM

– Vander Jtömb 2024. július 9., 00:01 (CEST)

U4C Special Election - Call for Candidates

You can find this message translated into additional languages on Meta-wiki. Segíts lefordítani a saját nyelvedre

Hello all,

A special election has been called to fill additional vacancies on the U4C. The call for candidates phase is open from now through July 19, 2024.

The Universal Code of Conduct Coordinating Committee (U4C) is a global group dedicated to providing an equitable and consistent implementation of the UCoC. Community members are invited to submit their applications in the special election for the U4C. For more information and the responsibilities of the U4C, please review the U4C Charter.

In this special election, according to chapter 2 of the U4C charter, there are 9 seats available on the U4C: four community-at-large seats and five regional seats to ensure the U4C represents the diversity of the movement. No more than two members of the U4C can be elected from the same home wiki. Therefore, candidates must not have English Wikipedia, German Wikipedia, or Italian Wikipedia as their home wiki.

Read more and submit your application on Meta-wiki.

In cooperation with the U4C,

-- Keegan (WMF) (talk) 2024. július 10., 02:02 (CEST)

/magyar/

Hello mindenki,

Rendkívüli választást írtak ki az U4C további megüresedésének betöltésére. A pályázati felhívás ezentúl 2024. július 19-ig tart.

Az Egyetemes Magatartási Kódex Koordinációs Bizottsága (U4C) egy globális csoport, amelynek célja az UCoC méltányos és következetes végrehajtása. A közösség tagjait felkérik, hogy nyújtsák be pályázatukat az U4C rendkívüli választására. További információkért és az U4C felelősségi köreiért tekintsd át az U4C Chartát.

Ezen a rendkívüli választáson az U4C chartájának 2. fejezete szerint 9 hely áll rendelkezésre az U4C-n: négy nagyközösségi és öt regionális mandátum, amivel az U4C a mozgalom sokszínűségét képviseli. Az U4C legfeljebb két tagja választható meg ugyanabból a hazai wikiből. Ezért a jelöltek otthoni wikijeként nem szerepelhet az angol, a német vagy az olasz Wikipédia.

Olvass többet, és küld be jelentkezésedet a Meta-wikin.

Az U4C-vel együttműködve

Keegan (WMF) – Vander Jtömb 2024. július 10., 19:28 (CEST)

Wikimedia Movement Charter ratification voting results

You can find this message translated into additional languages on Meta-wiki. Segíts lefordítani a saját nyelvedre

Hello everyone,

After carefully tallying both individual and affiliate votes, the Charter Electoral Commission is pleased to announce the final results of the Wikimedia Movement Charter voting.  

As communicated by the Charter Electoral Commission, we reached the quorum for both Affiliate and individual votes by the time the vote closed on July 9, 23:59 UTC. We thank all 2,451 individuals and 129 Affiliate representatives who voted in the ratification process. Your votes and comments are invaluable for the future steps in Movement Strategy.

The final results of the Wikimedia Movement Charter ratification voting held between 25 June and 9 July 2024 are as follows:

Individual vote:

Out of 2,451 individuals who voted as of July 9 23:59 (UTC), 2,446 have been accepted as valid votes. Among these, 1,710 voted “yes”; 623 voted “no”; and 113 selected “–” (neutral). Because the neutral votes don’t count towards the total number of votes cast, 73.30% voted to approve the Charter (1710/2333), while 26.70% voted to reject the Charter (623/2333).

Affiliates vote:

Out of 129 Affiliates designated voters who voted as of July 9 23:59 (UTC), 129 votes are confirmed as valid votes. Among these, 93 voted “yes”; 18 voted “no”; and 18 selected “–” (neutral). Because the neutral votes don’t count towards the total number of votes cast, 83.78% voted to approve the Charter (93/111), while 16.22% voted to reject the Charter (18/111).

Board of Trustees of the Wikimedia Foundation:

The Wikimedia Foundation Board of Trustees voted not to ratify the proposed Charter during their special Board meeting on July 8, 2024. The Chair of the Wikimedia Foundation Board of Trustees, Nataliia Tymkiv, shared the result of the vote, the resolution, meeting minutes and proposed next steps.  

With this, the Wikimedia Movement Charter in its current revision is not ratified.

We thank you for your participation in this important moment in our movement’s governance.

The Charter Electoral Commission,

Abhinav619, Borschts, Iwuala Lucy, Tochiprecious, Der-Wir-Ing

MediaWiki message delivery vita 2024. július 18., 19:52 (CEST)

Szócikk hibás (?) címmel

Szerkesztés közben futottam bele a Hugo-díjas forgatókönyvek szócikkbe. A díj eredeti elnevezése Hugo Award for Best Dramatic Presentation, ami szerintem nagyon mást jelent. Talán a Hugo-díj a legjobb drámai előadásnak lenne a legjobb cím. Szerintetek? HG vita 2024. július 17., 19:09 (CEST)

 támogatom a javaslatot, mert konform más díjakról szóló címek szerkezetével: "XY-díj a legjobb ennek-annak". Egyes szavakra ("presentation" magyar megfelelőjére) lehetnek ötletek, de a cím szerkezetével maximálisan egyetértek. Akela vita 2024. július 17., 19:43 (CEST)
 támogatom, de "...a legjobb drámai bemutatónak" cimmel. A díjazottak között filmek is vannak, azokra az "előadás" egyáltalán nem illik. – Vadaro vita 2024. július 20., 11:30 (CEST)

Köszönöm, ez szerintem is jobb cím. – HG vita 2024. július 20., 13:07 (CEST)

2012-es adatokat már nem tartalmazó kiemelt cikk

Olimpiai játékok: "A 2012-es londoni olimpiai játékokra előreláthatólag a város 9,345 milliárd fontot (ezzel felülmúlva a pekingi 40 milliárd $-t) fog a szervezésre költeni."

Hány ilyen szócikk lehet még? Mert ez hovatovább úgy néz ki, mintha 2008-ban kinyomtattuk és aztán elfelejtettük volna, nem pedig úgy, mintha online enciklopédiát szerkesztenénk.

– Pagony üzenet 2024. július 20., 00:10 (CEST)

Bocs, hogy offolok, de szerintem 9,345 milliárd font már legalább ötven éve nem ért többet 40 milliárd dollárnál. Malatinszky vita 2024. július 20., 13:20 (CEST)

Sok. És ez még csak egy szó. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2024. július 20., 05:19 (CEST)

A Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre lapon lehet kezdeményezni a kiemelt státusz megvonását. A remélt hatás az, hogy az olimpiaműhely tagjai megteszik a megtennivalókat. -- Malatinszky vita 2024. július 20., 13:31 (CEST)

NER? Orbán-rendszer? Orbán-korszak?

Atoljaka nemrégiben elkezdett egy Orbán-rendszer szócikket, miközben van egy Nemzeti Együttműködés Rendszere szócikk is. Ezt néhányan nehezményezték (szerintem a rendszer helyett inkább korszakról lehet beszélni, de még ez se célszerű, mert ha az első Orbán-kormányt is korszaknak tekintjük, akkor nem egyértelmű, hogy az 1998-2002 vagy a 2010 utáni korszakról beszélünk), melyen belül végighúzódik mint egy gerincrendszer a NER; ennek ellenére kérdéses, hogy kell-e önálló szócikk róla). Ráadásul a NER 2010 utáni találmány. Mit gondoltok? Apród vita 2024. április 21., 15:02 (CEST)

Lehetne esetleg még egy, Orbán kolbásztöltései címmel. Pagony üzenet 2024. április 21., 15:45 (CEST)
:-). Apród vita 2024. április 21., 15:52 (CEST)
Nem nevezetes téma. Alfa-ketosav vita 2024. április 29., 15:37 (CEST)
Hogyne volna?! Több, független, megbízható forrás jelentős mértékben feldolgozta. (A témát is, nem csak a kolbászt.) ;-) – Winston vita 2024. április 29., 17:23 (CEST)
Az Orbán horvátországi nyaralásai cikkre is égető szükség lenne már. 2001:4C4E:2A15:8100:448A:61E5:B0F5:98CB (vita) 2024. július 23., 10:16 (CEST)

Az 1998–2002 közti részt az Első Orbán-kormány tárgyalja, a 2010 utáni részt lehet egyben is értelmezni, kiegészítve a korábbi négy évvel. Ahogy elnéztem ez az újabb is egy eléggé rövidke szócikk, ahogy amúgy a NER-es is; nem hiszem, hogy erre a szócikkre a NER-szócikk mellett szükség lenne, inkább azt kellene tovább bővíteni újabb, akár az ebben a szócikkben megjelentetett információkkal. – Vander Jtömb 2024. április 21., 16:50 (CEST)

Egyetértek! Szerintem is a NER szócikket kellene bővíteni. "Orbán-rendszer" nincs! Nem azért mert korszak volna, hanem azért, mert ilyet egy fennálló kormányzatról nem lehet állítani, majd 50 év távlatából a történészek esetleg megállapítják, hogy (ha voltak) mik voltak azok a jellemzői, amik politikai rendszerré állnak össze. Az, hogy saját magukat minek nevezik, az nem számít, attól hogy egy maguk által is homályosan kitalált NER kifejezést használnak, még nem áll össze rendszerré. A vitalapon látható, hogy mennyire más a "hivatalos" definíció és a köznyelvben használt fogalom, ami viszont kikerült a szócokkből, szóval, bőven van mit fejleszteni benne. JSoos vita 2024. április 22., 11:22 (CEST)

Azért 14 év alatt bőven kialakultak olyan tulajdonságok, sajátosságok, amik jól jellemzik a 2010 óta eltelt fideszes korszakot, szóval nagyon is lehet „Orbán-rendszerről”, vagy „korszakról” beszélni; más kérdés, hogy ez mennyire köznyelvi, laikus megfogalmazás egy szócikkhez. Vander Jtömb 2024. április 22., 18:53 (CEST)

Szerintem a kifejezés, amit kerestek, az Orbán-rezsim. Pl. The Orbán Regime - Plebiscitary Leader Democracy in the Making vagy An externally constrained hybrid regime: Hungary in the European Union ("This study focuses on the ever-widening grey zone between liberal democracy and dictatorship, and applies the findings of the scholarship on hybrid regimes to the characteristics of the Orbán regime in Hungary.") Már ha elfogadjuk, hogy a Wikipédia politológiai szócikkeinek szóhasználata a szakmai forrásokhoz és nem Wikipédia-szerkesztők magánvéleményéhez igazodik. --Tgrvita 2024. április 23., 12:45 (CEST)

Nyilván lehetne a témáról értelmes szócikket készíteni, de semmiképpen nem úgy, hogy kimásoljuk a NER szócikk tartalmát és egyenlőségjelet teszünk a kettő közé. Mivel @Atoljaka: úgy tűnik nem kíván ezzel többet foglalkozni (Szerkesztővita:Atoljaka#NER) ezért áttenném a feljavítóba, ha nincs ellene kifogás. JSoos vita 2024. április 29., 11:32 (CEST)

Nem foglalkoztam ezzel a cikkel, de ha valaki tartalmat másol egy másik cikkből, az szerzői jogi szempontból problémás (minimum az összefoglalóban szerepelnie kell a szerző feltüntetésének), és informatikai értelemben is hiba (ha javítani kell, két helyen kell javítani ugyanazt). Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2024. április 29., 15:00 (CEST)

Most adott két szócikk. "A" szócikkbe át lett téve "B" szócikk tartalma, úgy hogy közben "A" tartalma csak minimálisan van kiegészítve és gyakorlatilag semmi történeti tartalommal nem rendelkezik. Tehát szerintem "A" szócikkre nincs szükség így. Viszont ugyanakkor a cikkjelöltté javítás is éppúgy megoldás - mint a szócikk törlése, mert részben duplikátum - mivel szócikkjelöltként se valószínű akkor, hogy három hónap alatt több lesz benne gyakorlatilag a történeti és más egyéb tartalom. Problémásnak tartom "A" szócikk Kulcsemberek részét is, mert gyakorlatilag hasra ütve, nem valahonnan lettek kijelölve ezek, éppen ezért a szócikkből eltávolítottam, így gyakorlatilag a bevezető első szakasza (ez két mondatból áll), az infobox és a kormányfelsorolások maradtak. Illetve a kapcsolódó oldalak, ahol az egyik azonos a másik szócikk kapcsolódó szócikkével, illetve aZ Orbán-rendszer és a Nemzeti Együttműködés Rendszere egymásra mutatnak "A" és "B" szócikkben. Ha tehát törölném a NER-ből áttett részt az Orbán-rendszerben, gyakorlatilag cikkjelöltnek se lenne érdemes megtartani. Apród vita 2024. április 29., 17:07 (CEST)

Még annyit, hogy a Kormányok szakasz tartalma nagyjából az infoboxban is fel van sorolva, a Kormányok szakasz csak annyival több, hogy a hónapot, napot is megadja. Tehát gyakorlatilag a Kormányok szakaszra sincs szükség, marad tehát az infobox és az első két mondat önálló alkotásként. Apród vita 2024. április 29., 17:33 (CEST)

Nyilván én sem gondolom, hogy valaki majd fel fogja javítani a szócikket, és ellenőrizhető forrásokkal ellátva pl. a kulcsemberekre, visszakerülhetne a főnévtérbe, de ez csak feltételezés, és egyszerűbb mint TMB-t indítani, miközben itt már kitárgyaltuk. JSoos vita 2024. április 29., 17:35 (CEST)

Nekem pedig nincs ellenvetésem a cikkjelöltté nyilvánítás ellen. Csak végigvettem, mi történt (összedolgozás) és hogy mi önálló alkotás benne és hogy mi felesleges benne. Apród vita 2024. április 29., 17:40 (CEST)

Az is kérdés, mi legyen a két szócikk vitalapjának tartalmával. Mindkettő saját tartalommal rendelkezik most. Vagy esetleg egy átirányítás vitalapja legyen az egyik, anélkül, hogy a vitalapja átirányítana a másik szócikk vitalapjára? Apród vita 2024. április 30., 21:30 (CEST)

Mivel nem volt ellenvetés, és feljavítás sem kezdődött, ezért Cikkjelölt lett belőle. JSoos vita 2024. május 6., 00:03 (CEST)

Rendben. Apród vita 2024. május 6., 10:49 (CEST)

Amúgy, ha már feljött ez a téma, arról is lehetne beszélni, hogy @Atoljaka rendszeresen Magyar Péter narratívájának megfelelően hoz létre és szerkeszt át politikai cikkeket. Páfrány vita 2024. május 12., 23:33 (CEST)
Javaslom, hogy napi politikai témáktól tartsuk távol a Wikipédiát. Van helye a politikának, de ez most itt nagyon kampány-ízű. MZ/X vita 2024. május 20., 16:53 (CEST)
Ezt most mire mondod? A cikkjelöltre, Páfrány megjegyzésére vagy arra, hogy külön szakaszban foglalkozunk a NER szócikkel és az Orbán-rendszer szócikkjelölttel? Apród vita 2024. május 20., 17:00 (CEST)

Tisztelet és Szabadság Párt elnöki tisztje

A Tisztelet és Szabadság Párt szócikkben Magyar Péter mellett hivatalban maradó elnökként írtam bele Szabó Attilát, Seprentyű viszont 2024 július 22-t tekinti a hivatal végének, holott július 22 után is hivatalban van tiszteletbeli alapító elnökként és ezt nem lehet azzal elintézni, hogy ez olyan hátbaveregetős dolog, mert az ilyen 2024 július 22-i határidős véggel nem tükrözi a tényleges helyzetet. Szeretném kikérni minderről a véleményeteket! És szeretném, ha hozzászólnátok, ne két ember vitája legyen mindössze ez, nem akarok mindebből szerkesztési háborút csinálni. és azzal se lehet elintézni, hogy az infoboxban jelölve van, mert ezt a törzsszövegben is jelezni kell, hogy még mindig elnök, csak tiszteletbeliként.

Azt is írja, hogy várjuk meg az SZMSZ-módosítást, viszont már most tiszta helyzet van - mindkét elnöki tisztséget illetően. Ennyi erővel Magyar Péter esetében is SZMSZ-módosítást várhatnánk, mivel a változások ma egyszerre történtek: Magyar Péter lett a Tisza Párt elnöke. 444.hu. 2024. júl. 22. Apród vita 2024. július 22., 14:21 (CEST)

Nézd, ebből nem kell nagy ügyet csinálni, javaslatom akkor, hogy legyen egy külön tábla a törzsszövegben a tiszteletbeli és alapító elnököknek. Mert ez nem ugyanaz a funkció, mint az elnök. Aztán, ha az szmsz-ből vagy az alapszabályból kiderül, hogy ez a tisztség semmilyen jogi hatáskörrel nem jár, akkor töröljük. Seprentyu vita 2024. július 22., 14:29 (CEST)

A tiszteletbeli elnök nem elnök. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2024. július 22., 14:33 (CEST)

Nem tudtam, hogy az nem elnöki tisztség, akkor vagy Seprentyű javaslata legyen vagy ne jelöljük ezek szerint elnökként 2024. júl. 22 után. Én a többiekhez igazítom magamat e tekintetben. Apród vita 2024. július 22., 14:53 (CEST)

Elfogadom a mostani változtatást. Apród vita 2024. július 22., 14:55 (CEST)

Hamis cikkek magyarokról az albán Wikipédián

Egy kis segítséget szeretnék kérni: 2021-2022-ben egy anon készített néhány "cikket" magyar személyekről az albán Wikipédiára, de némi utánjárást követően egyre inkább úgy látom, hogy ők vagy nem létező személyek, vagy ha léteznek is, semmi nem támasztja alá a nevezetességüket. Nekem ez valamiféle médiahacknek tűnik, vagy olyasfajta trollkodásnak, mint amit nálunk művel az a fickó, aki településekbe kamu testvérvárosokat ír be: csak saját magát szórakoztatja. Én eddig ezeket a cikkeket szűrtem ki:

Jellemzője mindegyik cikknek

  • a helytelen névhasználat (nem létező magyar név - Elijah vagy a László nevű nő -, rossz helyre kitett, vagy hiányzó ékezetek, kötőjel az utónevek között)
  • a források teljes mellőzése
  • jelentéktelen adatok, melyekből nem derül ki a nevezetesség oka
  • egyik sem szócikk, inkább csak említés

A sq:Diskutim:Zoltán_Kocsis vitalapon írtam pár szót Google-angolul, mert az a "cikk" már az ottaniaknak is gyanús lett, de érdemi változás nincs, és nem is biztos, hogy tudnak a többi kamu lapról. Tudna valaki segíteni abban, hogy az albán adminok figyelmét felhívjuk a jelenségre? (esetleg User:Pasztilla?) Pallor vita Pallor vita 2024. július 24., 19:44 (CEST)

Már írtam a kocsmafalukon, szintén angolul, hiszen hozzád hasonlóan én se tudok albánul. Alfa-ketosav vita 2024. július 26., 16:51 (CEST)
Köszi! Pallor vita 2024. július 26., 23:39 (CEST)

Elfogadható usernév?

Kíváncsi vagyok a véleményetekre, nekem nagyon rezeg a léc: Benito Alberto (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth). Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2024. július 25., 14:02 (CEST)

Mi az hogy rezeg? Nálam már recseg is! Ez a név nem wikiképes azonosítónak. Wikizoli vita 2024. július 25., 14:14 (CEST)
Van egy Alberto Benito(wd) nevű spanyol bicikliversenyző. Emiatt? Akela vita 2024. július 25., 14:15 (CEST)
Meg egy focista Alberto Benito néven. Pagony üzenet 2024. július 25., 14:29 (CEST)

Visszavonom az egészet, hülyeség volt. Akire gondoltam, az Benito Andrea keresztneveket viselt, csak rosszul emlékeztem. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2024. július 25., 15:19 (CEST)

Vote now to fill vacancies of the first U4C

You can find this message translated into additional languages on Meta-wiki. Segíts lefordítani a saját nyelvedre

Dear all,

I am writing to you to let you know the voting period for the Universal Code of Conduct Coordinating Committee (U4C) is open now through August 10, 2024. Read the information on the voting page on Meta-wiki to learn more about voting and voter eligibility.

The Universal Code of Conduct Coordinating Committee (U4C) is a global group dedicated to providing an equitable and consistent implementation of the UCoC. Community members were invited to submit their applications for the U4C. For more information and the responsibilities of the U4C, please review the U4C Charter.

Please share this message with members of your community so they can participate as well.

In cooperation with the U4C,

RamzyM (WMF) 2024. július 27., 04:46 (CEST)

/magyar/

Szavazz most, hogy betöltsd az U4C első megüresedett helyeit

Kedves Mindenki

Azért írok nektek, hogy tájékoztassalak benneteket, az Egyetemes Magatartási Kódexet Koordináló Bizottság (U4C) szavazási időszaka 2024. augusztus 10-ig tart. Olvassátok el a Meta-wiki szavazóoldalán található információkat, ha többet szeretne megtudni a szavazásról és a szavazói jogosultságokról.

Az Egyetemes Magatartási Kódex Koordinációs Bizottsága (U4C) egy globális csoport, amelynek célja az UCoC méltányos és következetes végrehajtása. A közösség tagjait felkérték, hogy nyújtsák be jelentkezéseiket az U4C-re. További információkért és az U4C felelősségi köreiért tekintse át az U4C Chartát.

Kérjük, osszátok meg ezt az üzenetet közösségetek tagjaival, hogy ők is részt vehessenek benne.

Az U4C-vel együttműködve

RamzyM (WMF) – Vander Jtömb 2024. július 28., 23:44 (CEST)

Éremtáblázat

2024. évi nyári olimpiai játékok lapon egy legalább naponta frissített tabella kint lehetne, ahogy az enwikin is van. Vélemény? 91.82.132.226 (vita) 2024. július 28., 06:21 (CEST)

 támogatom - maximálisan. Ha tudnád csinálni, kérlek, regisztrálj!
VitaTombenko 2024. július 28., 13:52 (CEST)